FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Amit Pap János elmondott, arra szeretnék reagálni, miszerint a 29. pontban mi az előző kormány idején is hiába nyújtottuk be, és most sem támogatják, tehát ez nem kormányoknak a hibája. Én ezt azért így nem mondanám, kedves képviselőtársam.

Egyelőre egyet lehet megállapítani: ez mindenképpen az előző kormánynak már hibája. Mert akkor merült fel ez a probléma, akkor számos indítványt benyújtottunk; most nem nevesítettem meg a minisztert sem, nem mondtam el, hogy milyen válaszok érkeztek, nem mondtam el, hogy milyen törvényjavaslatot terjesztettünk elő, nem mondtam el, hogy a bizottság hogyan módosította a mi javaslatunkat, hogyan került az Országgyűlés elé, hogyan lett abból kivéve minden tartalmi elem, és hogyan lett elfogadva beszállítói garanciarendszer egy teljesen üres szisztémában, és hogy az előző kormány hogyan jelentette ki, hogy semmiféle intézkedésre ezen a téren nincs szükség. Ezt nem soroltam fel, képviselőtársam, de tény, hogy ez az előző kormány idejére esett.

Ennek a kormánynak majd akkor róható fel ez, ha nem fogadja el a mi módosító javaslatunkat, vagy nem születik olyan módosító javaslat, amely ezt a problémát kezelné, vagy nem történik meg ennek a problémának akár e törvényen kívüli megoldása is, amire például az előbb a képviselőtársam is utalt.

Tehát én úgy gondolom, erre vonatkozóan még néhány hónapot azért szavazzunk meg bizalomként, hogy ez a kormány, remélem, kezelni fogja ezt a problémát. Az viszont már tény, hogy az előző kormány négy év alatt egyáltalán nem kezelte, semmiféle formában, semmiféle kezdeményezésre sem.

Forrás: parlament.hu