FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Úgy tűnik, nagy baj van a Pénzügyminisztérium környékén. Jogtalan információlekérés, adatmásolás az APEH-nél, majd ezeknek az adatoknak a bekérése a pénzügyminiszter úr által, most pedig törvényellenes adóelvonást palástol a minisztérium László Csaba miniszter segédletével. László Csaba miniszter volt már a PM vezető munkatársa, 1999 júniusában távozott.

A távozás körülményeiről egy volt pénzügyminisztériumi dolgozó így írt 2002 novemberében egy hozzám eljuttatott levelében: László úr 12 millió 344 ezer forintot markolt fel végkielégítésként. Megkapta a 6 havi felmentés összegét, 17 havi végkielégítést kapott, időarányos különjuttatást és ezen túl szabadságmegváltást. László úr távozása 12 millió forintjába került a népnek. Nem kellene most visszafizetnie ezt a pénzt, hogy újra a minisztériumban van, és jut majd neki a duplán megemelt fizetésből?

A Magyar Demokrata Fórum is ezt kérdezi, hiszen a miniszterelnök úr Kiss Elemér botrányos ügyei kapcsán a következőképpen nyilatkozott: a közhatalmat élvező személyek esetében a jog és erkölcs egyaránt hat, és rájuk mindig a szigorúbb norma kell hogy érvényes legyen. Nem érzi úgy, miniszterelnök úr, hogy az éppen most síeléssel bajlódó László Csabánál szintén ennek a szigorúbb normának kellene érvényre jutni, hiszen, amikor ő eltávozott, valóban járt neki ez a végkielégítés, de abban a pillanatban, amikor az intézmény nem szűnt meg, létezik, és visszakerült oda vezető munkatársnak, megszűnt a végkielégítési jogosultsága, legalábbis a mi erkölcsi normánk szerint.

Várom a miniszterelnök úr megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu