JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A kormányok mindenkori felelőssége az, hogy a kétharmados és egyéb törvények alapján ilyen esetekben a konszenzust keresse. A kormányok mindenkori felelőssége az, hogy a saját kormányzati tevékenységükből eredően vállalják a nemzetközi szervezetekben a kötelezettségeket, és ehhez biztosítsanak megfelelő hátteret. Nos, ebből a szempontból azt gondolom, teljesen természetes, ha a Magyar Köztársaság kormánya arra törekedett, hogy ez az országgyűlési határozati javaslat megszülessen, és teljesen természetes, hogy ennek az országgyűlési határozatnak a megszülettetéséhez fogadta, elfogadta adott esetben azokat a javaslatokat, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy politikai partnereink is támogassák. Sokkal jobb ez az út, mintsem ha mást választottunk volna - erre vonatkozóan már sokunknak van tapasztalata.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem szeretném senkinek a fejéről lepiszkálni azt a babérkoszorút, amit maga akar rárakni. Nem szeretném senki heroizmusát csökkenteni azzal, hogy azt mondom, nem az önök, nem az itteniek érdeke, hanem a Magyar Köztársaság érdeke, hogy megszülessen ez a döntés, és illő tisztelettel azt kérem, hogy a következő szavazáson ennek megfelelően, kellő alázattal, partnereink iránt érzett mély felelősséggel döntsünk.

Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu