BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Alig alakult meg az új parlament a választások után, amikor néhány képviselőtársammal javaslatot tettünk egy országgyűlési határozatra. Abból a megfontolásból indultunk ki, az a tapasztalatunk most már sok éve, hogy mindössze kétfajta krízis figyelmeztet bennünket - vagy mondjuk, az emberek többségét - erre a problémára, amely a hajléktalanság. Az egyik krízis általában a tél derekán, amikor azzal szembesülünk, hogy megfagynak emberek az utcán, a másik krízis mostanában, inkább nyár közepén, amikor arról jönnek a hírek, hogy kilakoltatnak családokat, sokszor sokgyermekes családokat.

Az a tapasztalatom, hogy az aluljárói látványba, ahogy tucatjával berendezkednek a budapesti aluljárókban hajléktalan emberek paplanhuzattal, pokróccal, mintha normális lenne, hogy ott élik az életüket, ebbe a látványba nagyon sokan belefásulnak. Elfogadják, és úgy közlekednek mellettük, mintha ez természetes lenne. Vagyunk néhányan, akik nem akarunk ebbe a helyzetbe beletörődni, ezért fogalmaztuk meg ezt a javaslatot, amely tehát az újdonsült kormánynak feladatokat fogalmazott meg. Azt gondolom, hogy egészen konkrét feladatokat. Engedjék meg, hogy elöljáróban ezt felidézzem egy kicsit. Az az országgyűlési határozati javaslat, amelyet júliusban elfogadott a parlament, a következőket tartalmazza:

Kérésként fogalmaztuk meg a kormány felé, hogy vizsgálja meg, a családok milyen körét fenyegeti a hajléktalanná válás veszélye. A hatályos jogi szabályozás és az állami, önkormányzati, illetve civil intézményhálózat milyen módon és milyen mértékben tud hozzájárulni a családok hajléktalanná válásának a megelőzéséhez? A családok hajléktalanná válása milyen mértékű költségeket eredményez? Azt kértük a kormánytól, hogy vizsgálja meg, hogyan érvényesül a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény, hogyan érvényesülnek a gyermeki jogok a lakhatás ellehetetlenülése idején. Végül azt is kértük, hogy az Európai Unió tagállamaiban követett gyakorlatot is egy jelentésben adják közre számunkra. Megfogalmaztunk egészen konkrét kéréseket azzal kapcsolatban, hogy a kormány az alacsony bérű szociális bérlakáshoz jutás lehetőségeit dolgozza ki, fogalmazza meg, hogy segítse a hajléktalanná válás megelőzését, és az előbb említett gyermekjogi kérdést, a tulajdonjogi szempontokkal egyeztetve próbálja kezelni.

(17.00)

Tisztelt Képviselőtársaim! Az az anyag, ami elkészült, némi késéssel - mert valóban némi késéssel került a kezünkbe -, szerintem alapjaiban színvonalas, jól összeállított anyag. Nekem az anyagnak azok a részei, amelyek leíró részek, tehát amelyek azzal foglalkoznak, hogy tényleg mik a hajléktalanná válás okai, mi ez a folyamat, milyen veszélyeztetett csoportok vannak, milyen a hatályos jogi szabályozás, azt gondolom, hogy ezek a leíró részek minden mennyiségben korrekt, precíz, színvonalasan megírt, jó részek. De nekem magamnak is hiányérzetem volt a jelentéssel kapcsolatban, ezért értem és megértem az ellenzéki oldalon megfogalmazott kritikákat, hiszen ebből az anyagból nekem is nagyon hiányoztak azok az adatok, amikre az országgyűlési határozatban mi konkrét igényt formáltunk, hogy ezeket próbáljuk meg áttekinteni.

Kérdésként merül föl, hogy ennyi idő alatt például az önkormányzatok, ahova nyilvánvalóan fordulnia kellett vagy kellett volna a tárcának, tudják-e ezeket az adatokat prezentálni. Megmondom őszintén, tettem néhány látogatást önkormányzatokban, és volt pozitív tapasztalatom. Volt olyan szociálisiroda-vezető, aki amikor elkezdtem vele erről beszélgetni, azt mondta, hogy percek alatt prezentálja nekem azt az adatbázist, hogy azon a területen, abban a kerületben hány emberrel van probléma, hány családdal van olyan probléma, ami veszélyeztetett kategóriába sorolja őket. Biztos vagyok benne, hogy nem mindegyik önkormányzat működik így, tehát azt az érvet elfogadom, hogy kell bizonyos idő, hogy ezt az adatbázist előállítsuk. Nekem ebből a szempontból mindenképpen csalódás volt az anyag, mert azt reméltem, hogy a jelentésben mi már ezt fogjuk kézhez kapni, ehhez képest az ígéretet kaptuk kézhez. Az egyik oldalon szó szerint azt fogalmazza meg a jelentés, hogy nélkülözhetetlen egy pontos, naprakész adatbázis létrehozása. Tehát ahelyett, hogy az adatbázist kaptuk volna, ahogy szerettük volna, az ígéretet kaptuk, hogy lesz ilyen, és bízunk benne, hogy nem a beláthatatlan messzeségben lesz.

A másik problémám az anyaggal, hogy abból a néhány táblázatból is - amelyek adatszerű és fontos táblázatok, mert azt gondolom, tényleg nagyon fontos összefüggésekre hívják föl a figyelmet - a többség nem friss, mert 2003-ban vagy 2002-ben már nem tekintem igazán frissnek a '96-os vagy '98-as adatsort. Jóllehet biztos vagyok benne, hogy egy olyan összefüggésben, hogy ki kap lakásfenntartási támogatást, abból a szempontból, hogy itt igenis a legveszélyeztetettebb réteg a gyermeket egyedül nevelők csoportja vagy az egyedül élők csoportja, ebben egyik évről a másikra nyilván nincsen változás, tehát ilyen értelemben fontos üzenete van a régi adatbázisnak is.

Az igazán fontos része a jelentésnek az, ahol a tennivalókkal foglalkozik, de a tennivalókkal az anyag végén úgy foglalkozik, hogy ki kell dolgozni, meg kell vizsgálni - ezek az önmagunknak megfogalmazott feladatok ismétlődnek 17 ponton keresztül az anyag végén.

Ami az EU-s gyakorlatot illeti, azzal kapcsolatban elég szűkszavú ez a jelentés, összesen két oldal utal arra, hogy áttekintették vagy próbálták áttekinteni az EU-s gyakorlatot. Megmondom őszintén, örültem volna, ha akár mellékletben olyan információkat, olyan anyagokat részletesen a kezünkbe nyomnak, mint amire itt utalás történik, hogy mondjuk, Svédországban vagy Hollandiában lépcsőzetes átmenetet modellező programokat dolgoztak ki. Nagyon szívesen megismerkednénk ezekkel a lépcsőzetes programokkal, hogy tudjunk gondolkodni a magyar megoldásokon.

A végére maradt, a végére hagytam, nem mintha kevéssé fontos lenne, a költségeket, a költségelemzést. Megmondom őszintén, hogy ennek az anyagnak szerintem ez is egy viszonylag gyenge részlete, hogy tudniillik fél oldalban elintézi azokat az utalásokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy olcsóbb lakásfenntartás formájában támogatni családokat, semmint hogy engedni azt a folyamatot, aminek a végén intézményben kötnek ki és intézményi ellátásra szorulnak. Az én ismereteim szerint ezt az összefüggést egészen drámai számokkal lehetne alátámasztani, bizonyítani, hogy bizony az államnak is kedvezőbb megoldás, ha a családok ápolására, lakásban tartására rendezkedik be, semmint ha egy ilyen rossz folyamat végtermékét próbálja valamilyen módon kezelni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr.

Forrás: parlament.hu