DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Nem akarom elszomorítani Herczog képviselő asszonyt, de bizonyára ismeri azt a magyar mondást, hogy Magyarországon kétféle ember él: a beteg és akit nem vizsgáltak ki tisztességesen. Ennyit a népegészségügyi állapotainkról. (Dr. Vojnik Mária: De ez nem követendő álláspont...)
Nyilvánvalóan megszokhattuk, hogy a baloldali kormányzat nagyon nehezen tűri a kritikákat, és akkor, amikor a szomorúságomnak adtam hangot, hogy egy nagyon jó programot leállítottak, akkor nyilvánvalóan az nem egyenlő azzal, hogy nem kívánom azt, hogy azt a minimális célt, amit kitűztek ebben a programban, megvalósítsák.
Az államtitkár úr figyelmét felhívom, hogy nagyon rossz adatok vannak a birtokában, legalábbis ami választókörzetemet, Ceglédet és környékét is illeti: még egyetlenegy hölgyet sem hívtak be, sem először, sem másodszor, úgyhogy ott semmiféle emlőszűrőprogram nem indult be, úgyhogy itt valami információs zavar lehet. Mint ahogy valóban információs zavar, és örülök, hogy kinevezték az ÁNTSZ igazgatóját, és nemcsak megbízott van.
De félreértés ne essék, én úgy gondolom, hogy jogom van a kritikához, jogom van sajnálkozni, hogy itt folyamatokat immáron másodszor állítanak le baloldali kormányok. Hisz ne felejtsük, '93 végén, '94 elején a Kertai-féle program keretén belül egy nagyon részletes, mindenki által elfogadott népegészségügyi program indult volna be, jött egy baloldali kormány, nem lett belőle semmi. 2001-ben elfogadásra került egy szakmailag kiváló népegészségügyi program, jött egy baloldali kormány, nem lett belőle semmi. Én kívánom, hogy ebből a programból legyen valami. Nem arról szólt az én hozzászólásom, hanem arról, hogy egy kicsit azért az egekből szálljunk le a földre.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés