DR. GÖNCZ KINGA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két nehéz témára kerül most egymás után sor, mindegyik olyan terület, ahol sok minden tennivalónk van, és mind a kettőnél a társadalmi szolidaritás nagyon fontos eleme annak, ami ahhoz kell, hogy előre tudjunk lépni.

Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy a családok hajléktalanságának megelőzéséről szóló határozati javaslat mindjárt az új Országgyűlés megalakulása után vagy hamarosan az után került az Országgyűlés elé. Az a vita, ami akkor zajlott, nemcsak a családok hajléktalanságáról szólt, hanem nagyon sok szempontból szociálpolitikai alapelvekről és megközelítésekről, értékválasztásokról is. Mindezek után a parlament július 12-én elfogadta ezt a határozati javaslatot, és felkérte a kormányt, hogy vizsgálja meg a családok hajléktalanságának okait, a megelőzés lehetőségeit, és a vizsgálat eredményeiről tájékoztassa az Országgyűlést.

Maximálisan egyetértek Kósáné Kovács Magdával, aki azt mondta, hogy a hajléktalanság a velünk élő történelemnek egy olyan drámai, új társadalmi jelensége, amely megrázza a közvéleményt, a hétköznapi embereket, és figyelmeztető jel a politika számára is. Azt gondolom, mindannyian felelősséggel tartozunk embertársaink iránt.

Néhány adatot említenék csak ennek a határozati javaslatnak az összefoglalásaképpen, hogy milyen komplex és kiterjedt ez a probléma; ezek az adatok erre mutatnak rá. Ma Magyarországon a családok 30 százaléka számára jelent gondot a lakásfenntartási költségek kifizetése, időről időre bajba kerülnek, elkésnek a befizetésekkel - ez nagyon magas arány. Ezeknek a családoknak az 50 százaléka, közel félmillió család, 500 ezer család hat hónapon túli tartozást halmozott fel, ők azok, akik tulajdonképpen veszélyeztetettek a hajléktalanság által.

Azt tudjuk, hogy a szociális bérlakások aránya ma nagyon alacsony Magyarországon. Történelmi tény, hogy a rendszerváltást követően, a lakások privatizációja után gyakorlatilag nem maradtak szociális bérlakások. A piaci lakbérek körülbelül ötszörös szintűek az önkormányzati bérlakások lakbéréhez képest, ami gyakorlatilag megfizethetetlenné teszi ezeket a családok nagy része számára. A lakásfenntartási támogatási rendszer nagyon sokszor nem jut el pont azokhoz a családokhoz, amelyek a legrászorultabbak.

Tudjuk, hogy főleg a gyerekeket egyedül nevelő szülők, az egyedülálló 60 év felettiek, a nyugdíjasok, illetve a nagycsaládosok azok, akiket a legjobban fenyeget ebből a szempontból a lakásfenntartás nehézsége.

Elindult a családok átmeneti otthonainak a kiépítése, ilyenek nincsenek elegendő számban Magyarországon, és mint ahogy a nevük is jelzi, ezek az intézmények csak átmeneti segítséget nyújtanak.

Azt gondoltam, ha belefér ebbe a 15 percbe, elmondanék egy nagyon személyes és nagyon friss benyomást a családok hajléktalanságával kapcsolatban. Azon gondolkoztunk, ha van érdeklődés, akkor szívesen felajánljuk azt, hogy önök, képviselők is megnézhessék ezt a filmet. A Fekete Doboz készített egy filmet hajléktalan családokról. Követték két család életét néhány hónapon keresztül, és egészen megdöbbentőek azok a képek, amelyek arra utalnak, hogy mind a két család nagyon jól működik, igazán kohezív, jól működő család. Ennek a filmnek az első, indító képe az, hogy az egyik család felébred reggel, az Árpád híd valamelyik hídfőjénél, nem tudom pontosan, melyiknél, és pont úgy indul ez a reggel, mint minden más családnak a reggele: a papa borotválkozik, a mama kávét főz valamilyen összetákolt tűzhelyen, a gyerekek nyújtózkodnak, a mama bekapcsolja a Kossuth rádiót, amelyben elmondják a reggeli híreket. Tehát két világ találkozik tulajdonképpen, egy olyan család világa, amelyik mindezt hontalanul éli meg, és a rádióból tulajdonképpen jön egy másikfajta világ üzenete; a gyerek közben cumizik, megreggeliznek, és így tovább. Aztán a film végigköveti azt, mi is történik néhány hónap alatt ezzel a családdal, hogyan kerülnek hajléktalanszállóra, majd hogyan válik nagyon nehézzé az ott-tartózkodásuk; egy darabig önkényes lakásfoglalóként egy lakásban élnek, onnan is kikerülnek; nagyos súlyos beteg a nagymama. Szóval azt látja az ember, azt éli meg, hogy ezek a családok milyen iszonyatos erőfeszítéseket tesznek azért, hogy meg tudják tartani a kapcsolataikat, és hogyan kell dolgozniuk, ami sokkal-sokkal nehezebb a számukra, mint egy olyan családnak, amelyiknek fedél van a feje fölött.

Azt is látni lehet ebből a filmből, amit szintén tudunk, de ha ez ilyen képszerűen jelenik meg, akkor még sokkal nyomatékosabb, hogy a hajléktalanlét egy idő után nagyon nehézzé teszi a visszalépést; egyre nehezebb visszalépni a társadalomnak abba a részébe, amelyiknek nincsen ilyen tapasztalata, nem került ilyen helyzetbe.

Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a vitában annak idején, amikor még nyáron szó volt erről, felmerült az önhibásság kérdése. A film arra is felhívja a figyelmünket, hogy milyen veszélyes erről beszélni, mert ha azt mondjuk, hogy valaki saját maga hibás egy ilyen helyzet kialakulásáért, akkor azt is mondjuk, hogy fel is mentjük a társadalom lelkiismeretét, akár a saját lelkiismeretünket is az alól, hogy felelősséget kelljen vállalnunk, és szolidárisnak kelljen lennünk az ilyen helyzetbe került emberekkel; illetve az önhibásság azt is jelenti, hogy nem annyira segítségre van szükség, mint büntetésre.

Azt látjuk, amit szintén összefoglal ez a jelentés, hogy a nálunk jobb helyzetben lévő országokban is nagyon súlyos probléma a hajléktalanság, hogy ez nemcsak gazdasági kérdés, hanem nagyon nyomatékosan társadalmi szolidaritás kérdése is, hogy ezt mennyire lehet elkerülni. Annak a kérdése is, hogy a társadalom mennyire érti meg az okokat, mennyire érzi úgy, hogy ez közös probléma, és közös megoldásra vár.

Azt gondoljuk, akkor lehet itt valamifajta lépést tenni, ha együttműködés van az állam, önkormányzatok, egyházi szervezetek, civil szervezetek között, és van egy olyan hálózat, amelyik meg tudja tartani a családokat és ezeket a hajléktalanság által fenyegetett embereket. Az Árpád híd alatt élő család számára láthatóan semmifajta háló nem volt - volt egy-egy aktuálisan érkező segítség, de nem volt olyan háló, amelyik megtartsa őket.

Ez a jelentés 17 pontban foglalja össze a tennivalókat, a terveket; ezek között szerepelnek olyanok, amelyek további vizsgálódást igényelnek, hogy pontosabban értsük, mi is történik, pontosabban lássuk, melyik kör az, amelyiket fenyegeti a hajléktalanság; és összefoglalja azokat az eszközöket is, amelyek nagy része messze túlmegy a szociális ellátás eszközrendszerén.

A beavatkozásokat három csoportba sorolva, az elsődleges, a másodlagos és a harmadlagos megelőzés csoportjába, az elsődleges megelőzés tulajdonképpen az, hogy mindenki lakáshoz, fedélhez juthasson ma Magyarországon. Közben elkészült a nemzeti lakásprogram, ami most már vitára is került, és ami sok mindent tartalmaz abból, ami reményeink szerint lehetőséget fog nyújtani arra, hogy előrelépés történjen, nevezetesen: megkönnyíti a lakáshoz jutás feltételeit; a bérlakás-, a szociálislakás-építést szorgalmazza; a lakbér-támogatási rendszer rendszerszerű kiépítése szintén szerepel a tervek között, albérleti támogatásokkal és ehhez hasonló lehetőségekkel.

(16.30)

Egy olyanfajta terv is van, hogy védett, támogatott lakhatást lehessen biztosítani azoknak, akik például kikerülnek éppen a hajléktalanságból, és nem tudnak a szabad lakáspiacon megkapaszkodni anélkül, hogy valamilyen segítséget kapjanak.

A következő ilyen fontos beavatkozási pont a másodlagos megelőzés, tehát a már megszerzett lakás megtartása, amire a már elindult adósságkezelési program kiterjesztése valamennyire talán választ fog adni. Ez együtt tartalmazza a tanácsadást, amire mindenképpen szükség van, és a lakhatási támogatást, és az eddiginél nagyobb arányban nyújt állami garanciát arra, hogy ezt valóban finanszírozni lehessen.

A már hajléktalanná vált családok esetében - a legtöbbet erről beszéltünk korábban, és kevésbé a megelőzésről, de reméljük, hogy most azért a megelőzésen nagyobb hangsúly lesz -, a családok átmeneti otthona nyújt valamennyire segítséget. A probléma az, hogy ez főleg a kiskorú gyermekes családokra vonatkozik, és átmeneti időt jelent. Ennek az időtartamát most kiterjesztettük, ez 6 hónap volt kezdetben, most 12 hónap és 6 hónappal megnyújtható.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Adott esetben természetesen ez sem jelent hosszú távú megoldást. A szociális törvénybe belekerült az, hogy a 30 ezres lélekszám fölötti településeknek kötelező létesíteniük, illetve társulásban biztosítaniuk családok átmeneti otthonát.

Egy másik téma szintén érinti ezt a kérdést: ez a családon belüli erőszak miatt utcára kerülők kérdése. Nagyon sokat hallottunk mostanában erről, felmerült a krízisközpontok felállítása, ami szintén talán valamennyire tehermentesíti az ellátórendszert, amibe ma vegyesen kerülnek családok különböző problémák miatt.

Szintén lépések történtek az utcai szociális munka erősítésére, az egészségügyi és szociális ellátás összehangolására, ami a családos és nem családos hajléktalanokra vonatkozik; a regionális szolgáltatás tervezésének csíráit elkezdtük kiépíteni idén; a diszpécserszolgálat regionális felállítását az ország több részén, illetve egy olyan közalapítvány felállítását, amely Budapest vagy a budapesti régió hajléktalan-ellátását segítené, finanszírozná.

Azt szeretném kérni tehát az Országgyűléstől, hogy fogadja el a jelentést, és szeretném megköszönni a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu