DR. GÖNCZ KINGA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Újfent szeretném megköszönni ennek a mai vitának a hangját, ahogy azt tettem a fogyatékostémával kapcsolatban is. Mondtam az elején, hogy amikor felmerült ez a kérdés, nagyon sok olyan dolog belekeveredett a kezdeti vitába, ami messze túlmutatott ezen, és olyan fajta állásfoglalások is voltak, amelyek nem ennek a felelősségnek és megértésnek a hangján szóltak, mint ez a mai vita. Úgyhogy szeretném megköszönni ezt is meg a személyemnek szóló együttérzéseket és biztatásokat is, miszerint a pénzügyi tárcával szemben a lobbitevékenységben legyek kemény és erős, és próbáljuk mindenképpen megoldani. Azt gondolom, valóban közös érdek, hogy itt most történjen valami.
Nagyon sok minden elhangzott ebben a vitában, nem tudok és nem is szeretnék mindegyikre kitérni. Szeretném azonban azt mondani, hogy ez a felkérés, amit megkapott a kormány nyáron, valóban újszerű volt abból a szempontból, hogy a hajléktalanságról eddig általában csak abban az összefüggésben beszéltünk, hogy aki már hajléktalanná vált, annak milyen szolgáltatást kell nyújtani ahhoz, hogy életben maradjon tulajdonképpen, vagy legalábbis ne kerüljön végletesen méltatlan körülmények közé. Amikor elkezdtünk dolgozni ezen a jelentésen, akkor derült ki, hogy milyen komplex és milyen sokszálú feladat ez egyrészről, amit említettek többen is, és valóban nem volt könnyű összegyűjteni az adatokat. Azért nem volt könnyű összegyűjteni, mert nincsenek adatok. Nem történtek kutatások az utóbbi években; ami volt, azt megpróbáltuk nagyon sokféle forrásból összegyűjteni. Ez rámutatott arra is, hogy szükség van arra, hogy ebből a szempontból is nézzünk meg jelenségeket, nézzük meg a történéseket, azt a világot, amelyben élünk tulajdonképpen.
(17.40)
Szintén felmerült ebben a mai vitában, hogy ez anyagi kérdés, nem az önkormányzatok szándékán múlik az, hogy tesznek-e lépéseket, hanem bizony a finanszírozáson, egyrészről. De azt is látjuk azért, nem feltétlenül az önkormányzatok oldaláról, hogy a társadalmi szolidaritás nagyon fontos ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Akár csak ezen a télen az volt látható, hogy a telefonhívások száma, a diszpécserszolgálatoknak adott hívások, kérések jelzik a társadalmi szolidaritást, és jelzik azt, hogy az emberekben van felelősségtudat, és ez talán túlmegy az anyagi kérdéseken.
Örülök, hogy elhangzott ez a hétvégi tévéműsorban említett kérdés, hogy félreértés volt vagy valamilyen félremagyarázása ennek a mostani rendeletnek, ami pontosan az ellenkező irányba mozdította el a családok átmeneti otthonában a tartózkodás időtartamát, tehát hat hónapról tizenkettőre emelte és másik hat hónappal meghosszabbíthatóvá tette, tehát nem csökkentette, hanem kifejezetten növelte. De hogy ez átmeneti lehetőség, azt mindannyian tudjuk, és nem végleges megoldási lehetőség.
Fontos, hogy többen említették a civil szervezetek, az egyházak szerepét. Ugyanerre utal, hogy ez nemcsak parlamenti, nemcsak kormányzati kérdés, hanem bizony nagyon nagy szükség van a társadalom szélesebb köreinek a részvételére, szerepvállalására.
A foglalkoztatás is felmerült - ez valóban kétoldalú. Egyrészről azt gondolom, nincs közöttünk véleménykülönbség arra nézve, hogy fontos a foglalkoztatás, és igazában egy fenntartható életvitelt az tud biztosítani, ha valakinek foglalkoztatási lehetősége van és dolgozni tud. Azonban minden jel arra mutat, hogy ha valaki hajléktalanként él, annak nagyon nehéz elhelyezkednie, munkát találnia, nagyon sok minden miatt; egész másként megy az ember az Árpád híd pesti hídfőjétől dolgozni, mint egy lakásból, ahol másként alszik, kipihenten ébred, és másként kezdi a napot.
Tehát én azt gondolom, hogy ennek a vitának ez volt tulajdonképpen a hangja, a felelősség, a megértés, a szolidaritás és az együttműködés; ezt szeretném még egyszer megköszönni, és köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés