SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Tisztelt Képviselőtársaim! Nem az időt szeretném húzni, de az előbb a tíz perc kevés volt, és úgy gondolom, hogy olyan sok jót mondtam, hogy valami rosszat is kellene talán mondani, nehogy még hírbe hozzanak. (Derültség.)

Azt gondolom, hogy a képviselő asszonnyal több dologban egyetértettünk, de azért egy valamit mindenképpen figyelembe kell venni: akkor, amikor a polgári kormány idején folyamatosan hangsúlyoztuk, hogy a foglalkoztatás rendkívül fontos dolog, és a foglalkoztatás világába vissza kell vinni a munkanélkülieket, azt gondolom, hogy ez nagyon fontos kérdés most is, hiszen azoknak a problémája, akik hajléktalanná váltak, alapvetően akkor oldható meg, ha ténylegesen foglalkoztatva vannak, jövedelemmel rendelkeznek, és a lakhatás költségeire ők maguk tudnak bizonyos fedezetet nyújtani. Hiába próbálunk nekik segítő kezet nyújtani, ha havi két-három-ötezer forintot tudnak támogatásként felajánlani a korábban felhalmozódott költségek finanszírozására. Erről egyébként az anyag is beszél.

(17.30)

Szeretném a jelentés 2/6. pontját idézni. Itt az 1995. évi XXXI. törvény II. fejezetéből idéz az előterjesztő a gyermekek jogait érintően. Azt gondolom, hogy itt gyermeki jogokat említeni talán nem túl szerencsés, hiszen a gyermekek átmeneti gondozásáról beszélünk, tehát itt gyakorlatilag már sérülnek a gyermeki jogok.

Egyetlen egy dolgot viszont feltétlenül kérnék az előterjesztőtől. A jelentésben találhatjuk az önkormányzatokra való hivatkozást. Azt hiszem, ezt már említettem az előzőekben is, hogy itt gyakorlatilag az önkormányzatok ellenérdekeltségéről beszél az előterjesztő.

Még egyszer szeretném megismételni: hibás az a feltételezés, hogy az önkormányzatok ellenérdekeltek akár az alapellátás, akár a szakellátás kiépítésében. Nem rajtuk múlik ez a dolog. Mindenképpen megvan a hajlandóság, a pénz hiányzik egyrészt a létesítéshez, másrészt a működtetéshez. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Feltétlenül szeretném, ha ezt az előterjesztő a részletes vita előtt módosítaná.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu