DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt héten kérdést tettem fel önnek a gödöllői Grassalkovich-kastély ügyvezetője munkájának megítélése tárgyában, különös tekintettel arra, amit Varga Kálmán, a Kulturális Örökség Hivatalának elnöke az utóbbi időben ennek kapcsán sokszor durván, méltatlanul és indokolatlanul megállapított és kinyilvánított.

A miniszter úr válaszában többek között azt mondta - és innen pontosan idézem -: “Az előző kormányzat ennek ellenére úgy tartotta jónak, hogy leváltja az igazgatót, és akkor került a székbe Körösvölgyi László, az új igazgató.ö A második megállapítás 2. pontja: “Ma lényegében ott tartunk, mint 1998-ban, egy apró különbséggel, a kastélyt időközben 300 millió forinttal eladósították.ö A harmadik ilyen megállapítás volt: “A szakmai munka színvonala és a helyreállítás lendülete megtört.ö

Sajnálom, hogy a miniszter urat félretájékoztatták, mert az igazság az, hogy a korábbi ügyvezetőt nem az előző kormány váltotta le, hanem lejárt a szerződése. A 300 millió forintos kötelezettség 1998 tavaszán és az előtt keletkezett, ezt a pénzt akkor költötték el, amikor Varga Kálmán, a jelenlegi többségi tulajdonos képviselője, akkori miniszteri biztos felügyelte a kastély felújítási munkálatait, és a munka színvonalát jelenleg fémjelzi közel évi 50 kulturális rendezvény, köztük öt fesztivál és az 1,3 milliárd forintos, a minisztérium által is felügyelt Barokk Színház felújítása, ami ez év májusának végére elkészül.

Ezek a tények azt jelentik számomra, hogy önt, miniszter úr, félretájékoztatták. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ennek a félretájékoztatásnak a következtében az ország és szűkebb hazám, Gödöllő nyilvánossága előtt kínos helyzetbe hozták. Kérdezem a miniszter urat, hogy ki a felelős ezért, és milyen következményeket von maga után egy ilyen egyértelmű félretájékoztatás.

Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu