DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Képviselő úr, olyanok szeretnék a zűrzavar látszatát kelteni, mint ön, de csalódást kell önnek okoznom, hisz az elmúlt héten ismét meg tudtam állapodni a sertés termékpályán lévő szinte minden szervezettel, akiknek nehéz volt elviselni ezt a mostani helyzetet felvásárló létükre. Ők is belenyugodtak abba, hogy a hosszú távú érdekeik egyértelműen a kiegyensúlyozott és kiszámítható feltételek mellett vannak. Itt tehát zűrzavar nincs, az Európai Unióban sem várható, nem kell ilyen rémképeket állítani a termelők elé.
Ki a felelős a visszavonás miatt? - kérdezi ön. Senki, mert nem is lett visszavonva ilyen értelemben, hisz nem tudtuk meghirdetni a támogatási rendeletet. Igaz, hogy amikor ki akartuk adni, akkor volt egy elgépelés az időpont tekintetében, de nyilvánvaló, mivel hosszabb távon gondolkodva olyan támogatási elemeket kívánunk fenntartani az év során, amely kimeríti a 12 milliárdos lehetőségeinket, így visszamenőlegesen nem tudtunk támogatást folyósítani. Úgy gondolom, ezért nem mi vagyunk a felelősek, hanem azok, akik felrúgták ezeket a játékszabályokat.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés