ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr, és köszönöm az államtitkár úrnak, hogy a végén kimondta, hogy Tüskeváron is lesz mentőállomás. Szeretném, hiszen Gógl Árpád és Mikola István miniszter urakkal is nagyon sokat konzultáltunk ebben a kérdésben, és nem véletlen, hogy kormányhatározat szintjén is megfogalmazódott a tüskevári mentőállomás kérdése.

Az a folyamat, hogy 12 új mentőállomás megépült az elmúlt ciklusban - köztük volt a tüskevárinak is az esetleges megépítése -, sajnos a kormányváltás következtében nem tudott tovább folytatódni, amit ön most utólag így megerősít, hiszen Veszprém megyében két mentőállomás felújítása és kettő továbbépítése szándékában áll a kormánynak, és ezek közé tartozik Tüskevár telephellyel egy mentőállomás létrehozása.

Köszönöm az államtitkár úr válaszát, és ezt biztosra fogják venni a Tüskevár és a környéken lévő települések lakói is, hiszen a 8-as leterheltsége miatt nem mindegy, hogy 20 perc alatt vagy adott esetben egy óra alatt kell a betegnek kórházi kezelést biztosítani, és a mentőnek adott esetben ezen időszak alatt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ki is kell érnie, és a beteget el is kell szállítania.

Köszönöm még egyszer a válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu