GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon rövid leszek. Mindannyian ismerjük az előttünk fekvő módosító javaslat tartalmát, amely az elmúlt héten elhangzottaknak megfelelően két dologra irányul: egyrészt részletezi, pontosítja a módosítandó jogszabályok körét, illetve azoknak a jogszabályoknak a körét, amelyeket az Országgyűlés felülvizsgálatra javasol a kormány számára; illetve pontosítja a 2. pontban azt, hogy a kormánynak a törvény-előkészítés során folyamatosan egyeztetnie kell a nemzeti és etnikai kisebbségek országos önkormányzataival.

Az elmúlt héten itt egy rövid vita alakult ki arról, hogy kell-e a határidő ebbe az országgyűlési határozati javaslatba.

(18.10)

Akkor én a szabad demokrata frakció képviseletében azt mondtam, hogy az SZDSZ nem bánja, sőt támogatja azt, ha ez a határidő kikerül. Ezt akkor azzal indokoltam, hogy nem a határidőn múlik az, megtörténik-e valójában ezeknek a jogszabályoknak a felülvizsgálata. Egy héttel ezelőtt azt mondtam, hogy meggyőződésünk szerint, ha a kormány akarja, határidő nélkül is végrehajtja ezt a felülvizsgálatot, ha pedig nem akarja, nem biztos, hogy ez a határidő lesz az, ami rákényszeríti.

Ezzel együtt, hogy a múlt héten ezt az álláspontomat, álláspontunkat fejtettük ki, most fontosnak tartom elmondani, örülünk annak, hogy végül is nincs ilyen módosító javaslat a Ház előtt, és örülünk annak, hogy mégiscsak benne maradt ez a határidő. Reméljük, hogy ez a határidő bármilyen értelemben mégiscsak kényszerítő erővel bír majd a kormány számára.

A módosító javaslat konkrét két pontját természetesen a szabad demokrata frakció örömmel támogatja, mint ahogy a határozati javaslat egészét is.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu