DR. KATONA BÉLA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Sodródó kormány? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Igen.) Bizonytalan jövő? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Igen.) Amikor elolvastam a mai politikai vitanap címét, világossá vált, hogy ez egy újabb fejezete a Fidesz kétségbeesett próbálkozásának, hogy újra ők írhassák a politika forgatókönyvét.

Valamennyien emlékszünk a korábbi kísérletekre. Hiszen hiába próbálkoztak azzal, hogy a demokráciákban szokatlan módon hónapokig kétségbe vonják a választók akaratát. Hiába próbálkoztak azzal, hogy a parlament helyett az utca legyen a politikai viták színtere. Hiába próbálkoztak azzal, hogy a négyéves kormányprogram megvalósítását már nyolc hónap után számon kérjék rajtunk, és hiába próbálkoztak azzal, hogy az ország sorsát befolyásoló érdemi vitákat politikai botrányokkal helyettesítsék. Ezért most megpróbálják az embereknek a kormányba, az ország és saját jövőjükbe vetett hitét megrendíteni.

Ezzel kapcsolatban van egy rossz és egy jó hírem. A rossz hír a Fidesz vezetői számára az, hogy nem fog sikerülni. A boldogulni akaró, tisztességes emberek nem hagyják, hogy jövőbe vetett hitüket bárki is elvegye. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) A jó hír pedig az ország polgárai számára az, hogy a négyéves kormányprogramot pontról pontra végre fogjuk hajtani, mert ez mindannyiunk számára biztosabb jövőt jelent, mint az elmúlt száz évben bármikor. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Úgy tűnik, hogy az emberek maguk is ezt érzik. A rendszerváltás óta nem volt olyan kormány, amely tíz hónappal a választások után akkora bizalmat élvezett volna, mint ma a Medgyessy-kormány. A közvélemény-kutatások szerint a megkérdezettek 67 százaléka gondolja úgy, hogy ez a kormány sikeresebb elődjeinél, és csak 19 százaléka mondja az ellenkezőjét. 66 százalék gondolja úgy, hogy a kormány jó irányba vezeti az országot, és csak 19 százalék szerint nem. 68 százalék akarja azt, hogy ez a kormány vezesse az országot, és csak 17 százalék, amelyik nem. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

A bizalom nem véletlenül ilyen nagy. Pontosan tudják az emberek, hogy ez a kormány nem kért száz nap türelmi időt a munka megkezdéséig, hanem azonnal dolgozni kezdett, maradéktalanul végrehajtotta az első száz napra ígért programját, és azóta is pontról pontra készíti elő a négyéves kormányprogram időarányos részének végrehajtását. Látják azt is, ha hibázunk. De tudják, hogy hibáinkat nem akarjuk hazugságokkal eltakarni, hanem sürgősen kijavítjuk. Őszintén szólva én nem örülök annak, hogy a tavaly elfogadott adótörvényeket most egy-két helyen, rövid idő után módosítanunk kell. De ez sokkal tisztességesebb megoldás, mint hagyni, hogy akár egyetlen ember egy hiba miatt rosszul járjon.

Bizonytalan jövő? Miért lenne bizonytalan a jövője annak a munkavállalónak, aki a munkatörvénykönyv általunk elvégzett módosítása után végre valóban védelmet kap munkaadója túlkapásai ellen? Akinek adómentes lett a minimálbére, csökkent a jövedelemadója, és az idén megkeresett minden 100 forintból 5 forinttal többet visz haza, mint tavaly? (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Vagy az a közalkalmazott, akinek 50 százalékkal emelkedett az alapbére? Miért ne bízna ebben a kormányban az a nyugdíjas, aki társaival együtt visszakapta az előző kormány által elvett 60 milliárdját, akinek 5 százalékos infláció mellett, a 13. havi nyugdíj időarányos részét is beszámítva, idén 10,5 százalékkal emelkedik a nyugdíja (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), vagy az az özvegy, akinek novembertől 25 százalékkal fog emelkedni az özvegyi nyugdíja?

A gyermekeket nevelő szülők azt tapasztalták, hogy a Fidesz választási kampányban hangoztatott hazugságai úgy pukkantak szét, mint a kiszúrt léggömb. (Felzúdulás a Fidesz soraiban.) Megértették, hogy amíg az előző kormány csak a jómódúak gyerekeivel törődött, addig számunkra minden gyerek egyformán fontos. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szoktál tükörbe nézni?) Pontosan tudják, hogy miközben változatlanul hagytuk a gyermekek után járó adókedvezményeket (Dr. Gyimesi József: Iskolatej!), 20 százalékkal emelkedett a családi pótlék, és augusztusban a tanévkezdés megkönnyítésére dupla családi pótlékot kapnak. (Dr. Szanyi Tibor dr. Gyimesi Józsefnek: Majd erre mondok neked valamit! - Dr. Gyimesi József: Ne fenyegess!) A legrászorultabb gyerekek gyermekvédelmi támogatása pedig majdnem 10 százalékkal emelkedik. Mindez azt jelenti, tisztelt képviselőtársaim, hogy ebben az évben egy kétgyermekes család közel 33 ezer forinttal, egy gyermekvédelmi támogatásban is részesülő háromgyermekes család pedig 80 ezer forinttal többet költhet gyermekeire. Az anyasági támogatás 50 százalékkal, a gyes 8,4 százalékkal emelkedik, és a nagyszülők pedig, az eddigivel szemben, úgy mehetnek gyesre, hogy nem kell közben lemondani a nyugdíjukról. Minden hamis hír ellenére több százezer rászoruló gyerek szeptemberben már ingyen kapja a tankönyvet (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mese!), ingyenes lesz az étkezése az óvodákban, és féláron ebédelhet az iskolákban.

A jövőnket jelentő közel 2,5 millió gyerek és szüleik nem azt gondolják, hogy sodródik a kormány, hanem azt, hogy betartottuk, amit ígértünk, és biztosabbnak látják a jövőt, mint tíz hónappal ezelőtt.

Az a sodródó kormány, amelyik négy év alatt képtelen volt elkészíteni a nemzeti fejlesztési tervet, vagy az, amelyik néhány hónap alatt behozta a lemaradást, kidolgozta, hogyan alakul ki Magyarországon a tudásalapú gazdaság és társadalom, hogyan biztosíthatjuk az ország fenntartható fejlődését, hogyan óvjuk meg környezetünket, és hogyan javulhat minden magyar életminősége? (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Erre a költői kérdésre mindenki tudja a választ.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tudjuk, az Európai Unióhoz való csatlakozás történelmi lehetőséget biztosít az ország számára. Természetesen mi sem vagyunk maradéktalanul elégedettek a csatlakozási feltételek alakulásával. Biztos, hogy ha nem tíz ország kerül be egy időben az Európai Közösségbe, ha Európában nem gazdasági visszaesés, hanem fellendülés van, jobb feltételekkel lehetne csatlakoznunk. Így azonban az utolsó pillanatig kemény tárgyalásokon kellett kiharcolni ezt az ország számára még így is kedvező megállapodást. Ezért álszent, tisztességtelen magatartásnak, politikai felelőtlenségnek tartom, ha az előző kormány képviselői, akik a csatlakozási tárgyalások jelentős részét bonyolították, és pontosan tudták, hogy mire számíthatunk, most megpróbálnak bizonytalanságot kelteni az emberekben. Pedig közösen kéne elmondanunk, hogy csalódni az fog, aki ajándékot vár; aki azt hiszi, hogy a sült galamb majd a szájába repül. Aki arra készül, hogy a megnyíló új lehetőségeket kihasználja, az sikeres lesz. És ha sokan leszünk ilyenek, akkor sikeres lesz az ország is.

Az Unión belül az első pillanattól kezdve egyenrangú partnerek akarunk lenni, és azok is leszünk. Határozott véleményünk van Európa és a világ dolgairól, és ezt ki is merjük mondani. Akkor is, ha az adott pillanatban ez nem mindenkinek tetszik. De jogunk van hozzá, és tudjuk, csak az őszinte, nyílt beszéd vezethet az igazi európai egységhez. Ezért érzi az emberek 67 százaléka úgy, hogy a Medgyessy-kormány alatt az ország nemzetközi tekintélye növekedett. Mi nem kötözködünk, és nem sértődünk meg, ha valakinek más az álláspontja. Nem kérdezzük meg, hogy ki az a Jacques Chirac, hanem leülünk a tárgyalóasztalhoz, és próbáljuk megtalálni a közös nevezőt. (Kovács Ferenc: Ki az a Jacques Chirac?) Ezt tisztelik a magyar külpolitikában egyre többen.

A mi kormányunk nem sodródik, hanem építkezik. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van.) Büszkék vagyunk a múltunkra, elődeink tetteire, megőrizzük hagyományainkat, kultúránkat az új közösségben is. Ezekre támaszkodva, sok millió szorgalmas, tehetséges magyar állampolgár segítségével alakítjuk nap mint nap közös jövőnket. A biztos jövőt. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

(10.30)

Forrás: parlament.hu