DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kósáné Kovács Magda képviselő asszony felszólalása okán, habár annak okán is szólok, hogy itt az ellenzéki padsorokból reggel óta iskolatejeznek a tisztelt képviselő urak bekiabálás szintjén. Miután fogalmuk sincs képviselőtársaimnak, hogy miről beszélnek, ezért szeretném megvilágítani ezt az összefüggést.

Önöknek nem volt iskolatejprogramjuk, egészen pontosan az azóta szputnyikká lett szatellitpártjuknak, magyarul vazalluspártjuknak, a Kisgazdapártnak volt valami ilyen bulija - ahogy azt Kósáné Kovács Magda mondta (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiban.) -, éspedig oly módon, hogy az agrártámogatásokból kicsaptak egy adott összeget iskolatej céljára, aminek az lett a következménye, hogy 2002 májusában, tehát még az önök ügyvezető regnálása idején a Kehi 3,194 milliárd forintos, magyarul 3,2 milliárd forintos büntetést vágott az FM-re. Ennyi volt az önök iskolatejprogramja. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu