IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Engedjék meg, hogy a heves vitában reagáljak saját magamra. (Derültség.)
A módosító javaslatok között szerepel a 176. pont alatt a Pér-Gönyűt érintő módosító javaslat, amely szintén egy térképi pontosítást tartalmaz. A mellékletek felsorolásában a Pér-Gönyű összekötő út jelölve van. Ugyanez az átvezetés nem került be a térképen, és ami a legfurcsább számomra, hogy ezt a bizottsági ülésen nem támogatták. Minden egyes ilyen módosító javaslatot támogattak, ezt azonban nem. Úgy hiszem, hogy ezt a hiányosságot mindenképpen érdemes pótolni. Nem tudom, hogyan lehet, esetlegesen az elfogadásnál a szavazási sillabuszokba érdemes az igen javaslatot tenni, hiszen magában a tervjavaslatban szerepel a felsorolásban a Pér-Gönyűt összekötő gyorsforgalmi út, tehát ez egy Győr körüli körgyűrű kiegészítését jelenti. Úgyhogy azt hiszem, ezt mindenképpen érdemes lenne támogatni.
Köszönöm szépen.
(18.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés