KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy mindannyiuknak, akik jelen voltak a mai vitanapon, köszönetet kell mondanom a kormány nevében, hiszen sok eltérő minőségű, de hasznos észrevételt tettek ahhoz, hogy a későbbiekben a kormányzat az elhatározott programját mindazokkal a megjegyzésekkel kiegészíthesse, amelyeket önök építő szándékkal fogalmaztak most meg.

Nyilván politikai demokráciákban egy vitanap az ellenzék egyik olyan eszköze, amellyel alkalmat szerez magának arra, hogy a nyilvánosság előtt is kifejtse sokszor alternatív programját, véleményét, kritikáját a kormányzati tevékenységgel kapcsolatban. Természetesen ez ma sem volt másképp. Még akkor is így van ez, ha a már megszokott kritikák, vádak, elgondolások mellett újakat nemigen hallottunk. Szükség volna pedig arra, hogy alternatív vélemények és programok vetélkedéséből dönthessen az állampolgár, alakíthassa ki a véleményét.

Mégis köszönetet kell mondanom mindannyiuknak a felkínált lehetőségért, mert így nyilvánvaló módon lehetőséget teremtettek a kormány számára, a kormánypárti politikusok számára arra, hogy kifejthessük a közeli és a távoli jövőre vonatkozó elgondolásainkat, javaslatainkat, hogy ismételten bemutassuk azokat a törekvéseket, amelyek szellemében a kormány az elmúlt hónapokban megkezdte a munkáját.

Másodsorban azt is meg akarom köszönni, hogy a vitanappal így alkalmunk volt a sajtón keresztül üzent, itt is több alkalommal megfogalmazott, sokszor persze csak baráti közönség előtt elhangzó nyilatkozataikban megfogalmazott állítások bennünket minősítő vádjaira választ adni, ezeket sokszor tényekkel bemutatni vagy cáfolni. Azért van erre szükség, úgy ítélem meg, mert nemcsak az igazság kívánja meg, hogy legyen mindenkinek joga a fórumokon el nem hangzó véleményekre is válaszolni, hanem azért is, mert fontos, hogy a kiindulópontokat korrekt módon tudjuk rögzíteni, hiszen hogyha ezek a kiindulópontok, a tények maguk nem kerülnek korrekten bemutatásra, akkor nem születhetnek meg a jó válaszok, az olyan válaszok, amelyek az egyes emberek életét érintik.

Én két momentumot emelnék ki ezzel kapcsolatban a mai vitából. Az egyik például a munkaerőpiac, a foglalkoztatás helyzete. Másképp kell foglalkozni ezzel a kérdéssel akkor, hogyha válsághelyzetet látunk, és a válsághelyzet változásainak megállítására kell közösen törekedve az emberek esélyeit javítani, és másképp akkor, hogyha a változás maga azt az esélyt hordja Magyarországon, hogy az emberek úgy élhessenek, mint ahogyan Nyugat-Európában, Európa boldogabbik felében, nagyobb jómódban, kvalifikáltabb munkát végezve és nagyobb biztonságban.

Én ma úgy ítélem meg - és a kormány álláspontja is az -, hogy ez az óriási változás, amelyik a munkaerőpiacon éppen lezajlik, amelyik komoly és nagy feszültségeket okoz azáltal, hogy megszűnnek alacsonyan fizetett, alacsony kvalifikáltságú munkahelyek tízezerszám, és létrejönnek ennél nagyobb számban magasabb kvalifikációt igénylő munkahelyek, nos, ez Magyarországon éppen az európai életfeltételek kialakításának az egyik folyamata. Magyarán nem a korlátozására, nem a lezárására és a megakadályozására, hanem mindkét oldalának, a változás negatív és pozitív oldalának is a menedzselésére, az elősegítésére, a lehető legkisebb konfliktusok kialakítására vagy a kialakult konfliktusok lehető legnagyobb mértékű kompenzációjára, mérséklésére kell törekedni. Arra, hogy ahol egy térségben megszűnnek munkahelyek, és erre úgymond, országos méretekben tízezrével, tehát egy térségben sokszor feszült helyzetet teremtve sok száz fővel is adódik példa, nos, ott újra állást kínáljunk, a területfejlesztéssel esélyt biztosítsunk, és az egyes ember számára az újrafoglalkoztatáshoz szükséges új tudáshoz való hozzáférést teremtsük meg; a másik oldalon a befektetői kedvet tudjuk irányítani azokba a térségekbe, amely térségekben szükség volna a többletfoglalkoztatásra is, és befektetésösztönző csomagokkal hozzájáruljunk ahhoz, hogy Magyarország tőkevonzó képessége stabil gazdaság mellett, vonzó befektetői környezet mellett javuljon.

Ahhoz, hogy ez így legyen, nyilván a pozitív oldalon a rendelkezésre álló munkaerő képzettségét, tudását kell javítanunk, és ebben közös erőfeszítéssel a tudástársadalom irányába kell elmozdulnunk. Ha ez az értékelésünk, abból másfajta teendő alakul ki a kormányzati magatartást és az ellenzék magatartását illetően is, mint hogyha leegyszerűsítve azt mondanánk, baj van, állítsuk meg a folyamatokat. Ilyen értelemben tehát a kiindulópontok tisztázása éppen az emberek érdekében kulcsfontosságú: nemcsak arról szól, hogy egy politikai vitában ki hol ül, hanem felelősség az emberekkel szemben is.

A másik kérdés éppen az itt elhangzott megjegyzések sorából az infláció, a gazdasági folyamatok kérdése. A mai inflációs adat szerint - ez a februári egy évre visszatekintő adat - a várt 4,7 százalék helyett 4,5 százalék lett az infláció. Ez egyébként egy tizenöt éves rekord Magyarországon. (Varga Mihály felé:) Én úgy hiszem, a januári infláció - képviselő úr, éppen ön mondta, hogy jóval az egy évvel korábbi fölött lesz - ehhez képest elmaradt attól. A PM akkor azt nyilatkozta, várjuk meg persze, nézzük meg, hogyan is fog ez alakulni. Nos, a maginfláció is beesett az 5 százalék alá, már csak 4,9 százalék. Ezek tehát kedvező jelek. E jelekből kiindulva más következtetésekre kell jutni, mint hogyha másképp festenénk fel az előttünk álló gazdasági valóságot.

Nos, csak két példát akartam említeni arra, miért is jó, ha van módunk tisztázni a kiindulópontokat, és emiatt is köszönöm, hogy kezdeményezték ezt a vitanapot. És nem utolsósorban szeretném azoknak a képviselőtársaimnak, az ellenzéki képviselőknek is megköszönni hozzászólásaikat, akik a szűk vitaérdeken felülemelkedve valóban olyan megjegyzéseket tettek, amelyek az ország jövőjével, az itt élő emberek esélyeivel kapcsolatosak, s ezek nyilván megfontolásra érdemesek. Természetesen ennek leltárát el fogjuk készíteni, és a kormányzati munkában használni fogjuk.

Engedjenek meg e bevezető szavak után most egy rövid kitérőt, méghozzá arra hadd utaljak, hogy 1999-ben egy másik vitanap - ami összevethető a maival - került itt a Házban megrendezésre, méghozzá 1999 márciusában, Utunk a szociális Európába címmel. Mi akkor ellenzékként azt mondtuk, hogy olyan csatlakozás kell, amelyik a többség számára teremt majd esélyt, amelyik azt a gondolatot tartalmazza, amit egy MDF-es vezető gondolkodó annak idején úgy fogalmazott, hogy Európába, de mindannyian, ami a szociális feltételek oldaláról is megteremti ennek a lehetőségeit. És én azt hiszem, hogy ezek az állítások, annak a vitanapnak az üzenete ma is igaz. Hiszen akkor kritikaként az hangzott el, hogy 5-6 százalékos gazdasági növekedés mellett csak 1,5 százalékos a reálbérek emelkedése. Akkor az hangzott el, hogy a nyugdíjasokhoz, miközben a törvény egy magasabb szintű nyugdíjemelést tett volna lehetővé, 50 milliárddal kevesebb jutott, s akkor az hangzott el, hogy a családi pótlék nem emelkedik, miközben szavakban mindenki családbarát politikát folytat.

Summa summarum: azt akarom mondani, hogy ha akkor az ellenzék, most mi, a kormánypártok a dolgot fontosnak tartottuk a szociális korlátok lebontása oldaláról felvetni, magyarán az Európai Unióba való eljutás kérdését többek között egy jóléti fordulattal, rendszerváltással képzeltük el, természetes, hogy az első kétszáz napban e kérdésekre koncentráltunk. A kormány tehát a kétszer első száznapos tevékenységével pontosan ehhez a programhoz kívánt hitelt teremteni, társadalmi hitelt is, hogy végre nem csak ígéret marad a szociális korlátok lebontása, hogy ez nem lesz egy ködbe vesző választási vagy kormányprogram, amelyet azután a kormány azon gyakorlata követ, hogy most ahhoz, hogy ehhez a jövőhöz eljussunk, éppen csak egy nadrágszíjmeghúzásra van szükség. Talán a jelenlévők mindegyikének élménye, hogy az elmúlt évtizedek ilyen társadalmi tapasztalatról szólnak.

(15.50)

Mi úgy gondoltuk, hogy végre a jelent is el kell kezdeni. Azt a jelent, amelyik jelenben az az ember és az a család is sikeres lehet, aki megéli, hogy van végre egy olyan gazdasági teljesítmény, amelyik lehetőséget ad adott kormányzati politika mellett arra, hogy az ő életkörülményei is javuljanak, és ezáltal élhessen azzal a szabadsággal, amit elvileg persze már a rendszerváltás óta biztosít az alkotmány és a demokratikus intézmények.

De van még egy oka is annak, hogy a kétszer száz napot ezzel az intézkedéssorral kezdtük, amiben benne van a béremelés, a 13. havi nyugdíj bevezetéséről szóló döntés, a reálbéreknek így aztán két év alatt egy 22 százalékos növekedése, a reálnyugdíjaknak 15 százalékos növekedése, a gyermektámogatások, a 13. havi családi pótlék, és így tovább. Minderről itt szó esett. Van még egy oka is; az az oka, hogy annak a feladatnak, ami előttünk áll, az európai uniós csatlakozás, csak akkor vághatunk neki, ha ez nem marad csak kormányzati program, nem marad csak szakmai programok gyűjteménye, hanem társadalmi programmá válik.

Minden képviselőtársammal egyetértek, aki itt a teremben arról szólt, hogy bizonyos kérdésekben a politika színpadán nemzeti minimumot, közös véleményt kell kialakítani ahhoz, hogy az ország a sikeres nemzetek sorába tartozzon egy globalizálódó világban. Ez így van, de ez is még csak a technikai minimum, mert szükség van arra, hogy egy ilyen program az emberek által, a társadalom nagy többsége által támogatott legyen, hogy a döntések, amelyek rájuk vonatkoznak, az ő közreműködésükkel szülessenek, és ami ennél is fontosabb, őáltaluk jussanak érvényre.

Éppen ezért a második száz nap, illetve az első száz nap programja arról is szólt, hogy - idézőjelben mondom - legyen egy “keringőre szóló felhívásö a társadalomnak, legyen világos mindenki számára, hogy sikeresek csak együtt lehetünk. Ez pedig azzal a hitellel szükséges, amelyik hitelt, úgy hiszem, a politikában még sok lépéssel kell építgetnünk a következő időszakban.

Az elmúlt tíz hónapban a szociális sebek orvoslásán túl, illetve mindazon a társadalmi programon túl, amelynek építésébe közösen belekezdtünk, helyre kellett állítsuk a demokratikus intézményeket is, és újra kellett építenünk a párbeszéd, az érdekérvényesítés rendszerét, visszaszervezve az állampolgárok bizalmát olyan kérdésekben is, mint a közpénzekkel való gazdálkodás. Nem kell másról szólni a köztársaságiság kapcsán sem, mint éppen a közintézmények iránti bizalomról. Azt hiszem, hogy az a köztársaság, amit mi mindannyian akarunk, nyugalmat, biztonságot, felelősséget, szolidaritást, a döntésekbe való beleszólást, partnerséget biztosít az állampolgároknak. Az a köztársaság az, ahol a hatalom, a közpénzek elköltése transzparens, átlátható, ellenőrizhető és számon kérhető is.

Egy biztos: egy ilyen köztársaságban is, amit mindannyian gondolunk, előfordul az, hogy valaki törvénybe vagy morálba ütközőt tesz. Hogy nem fordul elő, hogy írott vagy vallott erkölcsi normákba belebotoljék, ez a legjobb helyzetben sem elkerülhető. Mégis ez a köztársaság, amiben mi gondolkozunk, megteszi azt, hogy nem marad következmény nélkül az ilyen eljárás, hogy transzparenssé teszi az ügyeket, és egy közös felelősségvállalás feltételeit biztosítja.

A mai vitában fontosnak tartom hangsúlyozni: egyetértés volt abban - még ha megfogalmazásában, dallamát illetően eltérések is voltak -, hogy Magyarország számára a közeljövő legnagyobb kihívását az európai integráció jelenti. Szeretném világossá tenni, hogy ez a folyamat nem egy kormány erőfeszítésének eredménye. Nyilvánvaló, hogy a rendszerváltást követő kormányzatok munkájának eredménye, de legfőképpen az itt élők közös erőfeszítése az a lehetőség, hogy Magyarország csatlakozzék a boldogabb európai nemzetek sorába. Ebből következően pedig az a feladat, amit ezen csatlakozás kapcsán végig kell vinnünk, nem a kormány feladata, nem ennek a kormánynak önmagában a feladata, ha még különös felelősséget is visel egy sikeres csatlakozás érdekében, hanem a politikai közélet egészének és a társadalom széles körének közös feladata.

Ahhoz, hogy bejárjuk ezt az utat, a kormány az Európa-terv programját letette az asztalra, s ez a szélesedő terv lehetőséget kínál arra, hogy a társadalom különféle csoportjai és szegmensei bekapcsolódjanak.

Van-e más út - elhangzott itt a vitában is -, mint az európai csatlakozást választani, sikeresnek lenni egy globalizálódó világban, esélyeket teremteni az egyes embereknek, és esélyeket teremteni a hétköznapoknak is? Azt hiszem, nem igaz az a válasz, hogy nincsen más út. Van más út. Persze, van más út, de nincsen más út előre. Előre ez az út vezet. Ezért úgy hiszem, hogy nem automatikus, hanem szívvel, ésszel vallott közös döntés kell legyen, amikor erre az előre vezető útra közösen igent mondunk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu