DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Sok mindent elárul egy politikai vitanapon az, hogy miről nem beszél a kormány, mi nem tetszik a kormány képviselőinek. Az elmúlt három és fél óra alatt a kormány képviselői közül a Belügyminisztériumot képviselő államtitkár úr összesen két percet szólt hozzá az önkormányzati krízisterülethez. Ugyanis valóban, tényleges válságban vannak már az önkormányzatok, és az a sodródás, amit a kormányoldalról észreveszünk, már el is sodorta az önkormányzatok nagy részét.
De ennél még szomorúbb, hogy az a két perc valótlanságokat tartalmazott az államtitkár úr szájából. Ugyanis arról van szó, hogy a minden csoda forrására jó bérhiki például Budapesten a kerületi önkormányzatok oldaláról nem vehető igénybe. Az önök kormánya a legutóbbi törvénymódosítással eltörölte a forrásmegosztás korábbi rendszerét. Terveznek egy új forrásmegosztási törvényt, tehát a budapesti pénzelosztások rendszerébe alaposan és alapvetően belenyúltak. A forrásmegosztás viszont változatlanul nem teszi lehetővé azt, hogy az önkormányzatok a jelentős hiányukat a bérhiki keretében külön-külön ebből a forrásból pótolják, mert csak a fővároson keresztül kapják meg ezeket a forrásokat.
A XII. kerületben, ahol helyi képviselő vagyok, ez a közalkalmazotti és köztisztviselői béremelés összesen 800 millió forint pluszkiadást eredményezett. Ha a kormány képviselői ezt körülbelül beszorozzák 23-mal, akkor el tudják képzelni, hogy mire lesz elég az az akármennyire is fölül nyitott 3 milliárd forint - valószínűleg semmire. Kénytelenek lesznek az önkormányzatok vagyonfeléléssel és hitelfelvétellel pótolni ezeket a hiányokat, amire Budapesten eddig nemigen került sor. Most erre kényszerülnek a budapesti önkormányzatok is.
Köszönöm a szót. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés