DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A felszólalási idő nem tette lehetővé, de egy nagyon fontos kérdést vetett fel képviselőtársam, hogy milyen felhatalmazás alapján ki rendelte el. Az első megnyilvánuló ebben a kérdésben az adóhivatal elnöke volt, akinek ezt a kérdést az újságírók nekiszegezték. Ő másfél nap alatt kétféle állítást fogalmazott meg. Az egyik állítás szerint az adóhivatal elnöke, tehát ő maga rendelte el ezeknek az adatoknak a kimásolását, majd talán egy fél nappal később egy másik újságnak adott nyilatkozatában pedig azt mondta, hogy a pénzügyminiszter utasítását hajtotta végre.

Színesedett a paletta, amikor a Parlament falai közé került ez a vita. Akkor egy újabb állítással ismerkedhettünk meg, nevezetesen azzal, hogy kormánydöntés alapján történt ez az adatmásolás. Ezt látszik megerősíteni az a levél is, amit a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter írt nekem.

Ennek egy gyengéje van, mert úgy tűnik, az eddigi két állítás nem igaz, sajnos ez a harmadik sem tűnik igaznak, tudniillik én vettem a fáradtságot, elővettem a Magyar Közlönyt, és megnéztem a kormány június 28-ai ülésének döntéseit, ezek között ilyen döntés nem szerepelt. Egyetlen esetben fordulhat elő, hogy a kormány ilyen döntést hoz, és az nem szerepel a Magyar Közlönyben, ha egy szigorúan titkos döntést hoz, tehát egy úgynevezett 3000-es határozatot hoz a kormány. (Dr. Wiener György közbeszól.)

Tehát körülbelül most azt tudjuk, hogy minden szereplő minden esetben mást mondott. Egyet látunk, hogy az igazságot nem hajlandók elmondani, valami ködösítés folyik, és ez óhatatlanul is a gyanút erősíti; ha a miniszterek, miniszterelnök, köztisztviselők nem a valóságot mondják országgyűlési képviselőknek, ez finoman szólva is elítélendő, de mindenféleképpen a bizalmatlanságot erősíti. Ez egy helytelen magatartás, erről szeretném lebeszélni a kormány jelen lévő és nem jelen lévő tisztelt képviselőit.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu