DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Egy héttel ezelőtt a parlament március 10-ei ülésnapján napirend előtti felszólalásomban felsoroltam néhány olyan problémát, amely az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után nehéz helyzetbe hozhatja a mezőgazdaságból élők számottevő részét. Egyúttal felhívtam a figyelmet a problémák orvoslásának lehetőségeire is, és kértem, hogy ezzel kapcsolatban a kormány tegye meg a szükséges lépéseket.
(14.10)
Ön válaszában meggyanúsított azzal, hogy azokhoz tartozom, akik vizet prédikálnak és bort isznak, azaz híve az uniós csatlakozásnak, de gondjaim kifejezésével mást sem hangoztatok, mint negatívumokat a csatlakozás feltételrendszerét illetően. Nagy hibának tartanám, ha a kormány mindazokat, akik tisztességgel rávilágítanak a csatlakozással kapcsolatos vagy az azután bekövetkező nehézségekre egy-egy gazdálkodási ágazat vagy társadalmi csoport vonatkozásában, közellenségnek tekintené.
Ismételten hangsúlyozom, őszintén ki kell mondani, hogy az ágazat szereplőinek nagy százaléka - önhibáján kívül - vesztese lehet a csatlakozásnak, ha korrekten vizsgáljuk meg azt, hogy a kapott kvóták és támogatások, pályázati lehetőségek milyen versenyhátrányt jelentenek a magyar gazdáknak az uniós gazdákkal szemben.
Hogy ez ne következzen be, kérdezem: mit tesz a kormány a csatlakozásig hátralévő időben az ágazat feltőkésítésére, amíg nemzeti támogatás adható? Mikor hirdeti meg a kormány azt a hosszú lejáratú, 10-15-20 éves hitelkonstrukciót, kamattámogatással és állami garanciával, amelynek a segítségével a csatlakozás előtt megkezdődhet egy nagyarányú technikai, műszaki megújulás a mezőgazdaságban? Milyen konkrét intézkedést tesz a kormány a parasztság, a családi gazdálkodók tájékoztatására az európai uniós adminisztráció megismerése és alkalmazása érdekében? A csatlakozás után milyen konkrét segítséget kíván nyújtani a kormány a gazdáknak a lehetséges uniós pályázatok elkészítéséhez?
Végül: kíván-e a kormány a jelenleginél hatékonyabb szellemi, anyagi és infrastrukturális segítséget nyújtani a beszerzési-értékesítési szervezetek helyi, területi, országos rendszerének kiépítéséhez?
Kérem válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés