GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az államtitkár úr válasza kielégítő számomra, de szeretném megjegyezni mindezek mellett, hogy az a gondolkodás, amelyet felvázol, alapjaiban számomra is azt a logikát erősíti meg, amely az európai uniós célkitűzések között is szerepel, és ez nem lehet messze tőlünk sem, mármint az, hogy a foglalkoztatottsági szint folyamatos emeléséről gondoskodjunk, hiszen ma 8-10 százalékpontnyi különbség adatik meg e vonatkozásban.
Azt gondolom, hogy mindemellett arra is célszerű odafigyelni, hogy azokat a fajta rendeleteket, illetve törvényeket meghozzuk, amelyek a részmunkaidőben történő foglalkoztatás érdekeltségét megteremtik a munkaadók és a munkavállalók számára is, hogy a közterhek, a járulékok vonatkozásában olyan folyamatot, olyan utat járjunk, amely kellő motivációt nyújt e tekintetben.
Ennek reményében köszönöm és elfogadom a válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés