BIRKÁS TIVADAR, az ifjúsági és sportbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, ahogy Urbán képviselőtársam elmondta, a bizottságban abszolút összhang alakult ki abban a tekintetben, hogy egy rendkívül fontos és egy olyan problémát kezelendő határozati javaslatról van szó, amely problémával egyre többet szembesülünk a mindennapi életben. Ami az oka volt annak, hogy - annak ellenére, hogy támogatjuk a kezdeményezést -, a bizottság kisebbsége tartózkodott, az, hogy nem látjuk sajnos az anyagi fedezetét annak, hogy ez a határozati javaslat még az idei évben megvalósuljon. Annak érdekében, hogy azon feladatok megvalósulásával, amelyeket a határozati javaslat kitűz maga elé, ne kelljen várni a következő évben, nem véletlen, hogy a költségvetési vitában pontosan a családon belüli erőszak megelőzése érdekében erre a célra szerettük volna, ha egymilliárd forint szerepel a költségvetésben. Ez akkor elmaradt, a kormánypárti képviselők nem támogatták a módosító javaslatot.
Bízunk benne, hogy ennek ellenére ez a határozati javaslat minél előbb eléri a célját, és valóban sikerül törvényileg megfelelő jogszabályokkal megfékezni a családon belüli erőszakot.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés