BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Kétszer is megemlítettek ellenzéki képviselőtársaim, ezért szeretnék két percben erre az egy témára reagálni, amit én valóban nagyon fontos felvetésnek tartottam a bizottsági ülésen, hogy a média felelősségéről is essen szó ebben az országgyűlési határozati javaslatban. Hiszen az egyszerűen nem tagadható, hogy túlságosan sok az erőszak, a legkülönbözőbb tévécsatornákon. Következésképp, ha születik egy ilyen országgyűlési határozati javaslat, akkor igen, most is azt mondom, hogy fontos, hogy erről a dologról is megemlékezzünk, és próbáljunk tenni valamit a változás érdekében. De az én liberális szemléletemmel nem passzol az a szövegváltozat, amire Soltész és Szűcs képviselőtársaim javaslatot tettek, hiszen az ebben a megfogalmazásban nem más, mint a cenzúra követelése.
Az szerepel itt leírva, hogy tegye meg - mármint a kormány - a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a médián belüli, különösen a televízióban tapasztalható, erőszakot bemutató, azt propagáló műsorok, filmek és a többi száma jelentősen csökkenjen, illetőleg azok bemutatása jelentős büntető szankcióhoz kötődjön. Nos, én azt gondolom, hogy amikor ilyen direkt beavatkozás irányába próbál elmenni egy javaslat, akkor parttalanná válik a dolog.
(19.40)
Tessék arra gondolni, hogy, mondjuk, a III. Richárd című Shakespeare-mű mint klasszikus, mennyi vértől csöpögő erőszakos jelenetet tartalmaz! Hol van a határ, ki az, aki megmondja, hogy ezt lehet vetíteni, azt nem lehet vetíteni? Következésképp én a kapcsolódó módosító indítványban valami másfajta megoldásra tettem javaslatot, de most letelt a két perc.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés