DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Február 24-én itt, a parlamentben a külügyminiszter úr egy-két héten belülre ígérte a Magyar Állandó Értekezlet összehívását. Egyúttal a külügyminiszter úr azt kérte, hogy az ellenzéki pártok a véleményüket ne a sajtóban fogalmazzák meg, hanem ha lehet, a MÁÉRT előtti megbeszéléseken vagy a MÁÉRT-en. Én azt hiszem, meg is születhetne az egyetértés közöttünk, ha azóta nem telt volna el egy újabb hónap a MÁÉRT összehívása nélkül, ezzel is szaporítva a nem teljesített kormányígéretek számát.

Másrészt viszont, ha a miniszter úr szívesen venné az előzetes egyeztetéseket, nem értem, miért nem él a kormány ennek a legjogszerűbb lehetőségével: miért nem hívta össze a kormányváltás óta egyszer sem az 1079/1999. számú, VII. hó 7-én született kormányhatározat értelmében működtetendő szakértői bizottságokat. Szerintem ott volna a helye az egyeztetésnek, többoldalú szakértői körben - a minisztériumok képviselői vennének ezen részt, valamint a határon túli magyar szervezetek és a magyarországi pártok szakértői, hat testületben; mégpedig az oktatási, a kulturális, a gazdasági, az egészségügyi és a szociális, az állampolgársági és önkormányzati, valamint európai uniós, integrációs ügyekben jöttek létre ezek a szakértői bizottságok. Miért nem használja ezeket a kormány?

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu