DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen képviselőtársam megértését, és azt, hogy ezt az intézkedést ön is úgy értékeli, mint a jogszabályoknak és az adott helyzetnek megfelelő legjobb döntést - és elkötelezetlen döntést -, amit itt, a nagy nyilvánosság előtt is kérnék. Sajnos, nem tudunk minden ilyen dologról, tehát ez is az ott élők bejelentése alapján derült ki.

Tehát azt kérjük, ha a lakosság bármilyen, a környezetre ártalmas, veszélyeztető vagy feltételezhetően veszélyeztető dolgot tapasztal, azt az illetékes környezetvédelmi felügyelőségnek jelentse. Ugyanis, hála istennek, az az idő elmúlt, amire még Járvás képviselő úr emlékezhet, hogy mi 1988-ban a hűtőgépgyár környékén elásott több mint 600 hordó ügyében fordultunk a hatóságokhoz, és bennünket fenyegettek meg még annak idején, hogy ha ügyet merünk ebből csinálni, akkor még a föld színéről is eltűnhetünk.

Most már nem ez a helyzet, hála istennek, ezért igenis csak a társadalmi összefogás és a társadalmi figyelem lehet az, ami ebben az ügyben nekünk is a segítségünkre lehet. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu