SZŰCS LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nem akarom sokáig rabolni az idejüket. A dafkeö kifejezést nagyon finomnak fogalmazta meg képviselőtársam. Úgy gondolom, hogy ezek a felvetések a bizottság, jó közelítéssel a parlament eddigi, ebben a ciklusban végzett munkájára igazak, de természetesen az ellenzéki oldalról. Talán egy kezemen meg tudnám számolni azoknak az ellenzék által benyújtott módosító javaslatoknak a számát, amit a kormányoldal magáénak tudott elfogadni, és ebben, azt gondolom, nem kell vitát nyitnunk.
Abban a kérdésben pedig, hogy ez az angolszász nyelvjárásból lefordított szakkifejezés vajon jól van-e lefordítva, avagy sem, természetesen nem óhajtunk vitatkozni, de képviselőtársam, aki önmaga is jogász, tudja, hogy a jármű önkényes elvétele is a büntető törvénykönyv része, attól még nekem azt mondják, akik ebben a cselekményben sértettek, hogy ellopták az autómat. Tehát mondjuk már ki, lehet hogy ez a szakkifejezés ebben az esetben, de ez a szakkifejezés nem jó. És Mátrai Márta is pontosan azt mondta, hogy abban megpróbálták definiálni ezt a dolgot, de annak a javaslatnak, amiről ő beszélt, az csak egy kicsi része és nem ez a címe. (Béki Gabriella: Ez a címe, képviselő úr!)
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés