DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök annak, hogy napirend utáni hozzászólásának utolsó fél percében a dolog lényegét elismeréssel említette meg. Elismeréssel említette azt meg, hogy ma a parlament egy olyan zárószavazással döntött az adótörvények módosításának bizonyos kérdéseiről, amely az ön által fölvetett problémát megnyugtató módon, valamennyi szereplő számára korrekt szabályok alkotásával rendezi.

A korrekt szabályok azt a kritériumot is teljesítik, amit képviselő úr megemlített, nevezetesen, hogy tulajdonviszonyoktól függetlenül, egyértelműen és mindenki számára, aki hasonló tevékenységben érintett, az áfafizetési kötelezettség, illetve az áfafizetési kötelezettség nélküli szolgáltatás igénybevételének a lehetőségét erre az évre biztosítják. Azt gondolom, ha elolvassák az érintettek a megfelelő szabályozást, akkor ki fogják tudni választani azt az eljárást és azt a módot, ami az adott lakásszövetkezet vagy társasház számára a legcélszerűbb.

Hiszen ma már tudjuk, hogy vannak olyanok, akik az év eltelt időszakában, az áfa-visszaigénylés lehetőségével élve ezt tartották önmaguk számára kedvezőnek. Ilyen van mind a lakásszövetkezeti, mind a társasházi körben. És vannak olyanok, akik úgy gondolták, hogy miután az ő gazdasági tevékenységük nem olyan jellegű, hogy az áfa-visszaigénylés lehetőségével élve tudnának kedvező pozíciót kialakítani maguknak, ezért ezzel nem kívántak élni, és ilyen módon egy másik körbe tartoznak a későbbiek során.

Ez a most elfogadott törvénymódosítás mindkét kör igényeit, elképzeléseit figyelembe véve, de mégis egységesen, tulajdonviszonyoktól, formától függetlenül szabályozza az ön által pontosan meghatározott tevékenységnek az ez évi elszámolási tételeit.

Annak is örülök, hogy képviselő úr nem azt a hangsúlyt adta mondandója végén, amely hangsúlyt ilyenkor általában szoktak volt mondani, nevezetesen, hogy mekkora hiba is történt, hanem azt, hogy megnyugtató az ön számára, hogy ez a szabályozás immáron egyértelműen rendezi a helyzetet. És pontot tett annak a vitának a végére, ami az elmúlt hetekben hol félreértésekből adódóan, hol félremagyarázásokból adódóan, hol még bizonyos politikai felhangoktól sem mentesen megfogalmazódott részben a sajtóban, részben pedig a különböző egyeztetések során.

Számomra mindenképpen megnyugtató az, hogy a mai napon a parlament bölcsen ennek a kérdésnek a végére pontot tett, és mindenki számára egy világos elszámolási lehetőség adja meg a továbblépés útját, akár társasházban, akár lakásszövetkezeti formában történik az illető lakások működtetése.

Köszönöm szépen figyelmüket, köszönöm szépen a képviselő úr hozzászólását.

Forrás: parlament.hu