HARRACH PÉTER (Fidesz): Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan fogom folytatni. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tehát ott hagytam abba, hogy két szemlélet különbözőképpen közelíti meg ugyanazt a problémát. A probléma az, amiben egyetértünk, hogy kezelni kell, valamiképpen enyhíteni; megoldani sajnos nem fogjuk tudni, hiszen itt nem a család válságáról vagy az együttélés bármilyen formájának a válságáról van szó; itt az ember válságáról van szó, annak az embernek a válságáról, aki olyan zátonyra futott, hogy családtagjaival, munkatársaival, barátaival, ivócimboráival szemben erőszakossá vált. Itt most az életének egy szeletéről beszélünk, arról, hogy mit csinál ez a zátonyra futott ember a saját családjában.

Amikor valaki - és itt az egyik szemlélet hangsúlya - ezt a kérdést megközelíti, azt véleményem szerint nem szabad úgy tenni, hogy a családról magáról ne mondjon egy bevezető mondatot.

(20.20)

Ez a bevezető mondat pedig úgy hangzik, hogy a család az a hely, ahol a gyermek és a felnőtt biztonságot és védelmet talál. A család az a hely, ahová külső erőszakszervezetnek vagy bárkinek beavatkozni nem szabad. Ha ezt kimondtuk, akkor odatehetjük, hogy de kivétel, amikor az emberi személyt, az ő méltóságát olyan sérelem éri, hogy élete vagy integritása veszélybe kerül, akkor viszont ezt a védelmet kívülről kell biztosítani. Ez az első szempont, amikor a jelenséget közelítjük meg, akkor a közösség védelmének a meghatározását is bele kell vennünk, és az emberi személy védelmét is. Még hozzátenném azt, hogy bizony kemény büntetést érdemel az, aki saját rokonát, családtagját, gyermekét, nevelt gyermekét bántalmazza, megerőszakolja, s a többi, sokkal keményebb büntetést, mint amit most kap.

S amikor a megoldás felé közeledünk, megint csak ez a szemlélet azt kéri tőlünk, elsőként mondjuk ki azt, hogy a hosszú távú megoldás ennek a közösségnek, a családnak a megerősítése, ami azt jelenti, hogy egy olyan tudatos családpolitikát kell folytatni, ami olyan közösséget épít, ahol már nehezebben fordulhat elő ilyen probléma. Sajnos, olyan világban élünk – de mindig is jelen volt ez –, hogy ezek az erőszakos cselekmények behatolnak az otthon területére is. Természetesen mi is azt mondjuk, hogy védelmet kell adni a sértetteknek olyan otthonok – anya- vagy családotthonok – létesítésével, ahol ezt megkaphatják. És én hozzáteszem, hogy a Btk. folyamatos fellazításával nem kell lehetőséget teremteni a bűnelkövetőknek, hogy könnyedén és nyugodtan elkövessék ezt a bűnt.

Még egy kérdésre ki kell térnem, mert ha egy szélsőséges, bocsánat, szélsőséges feminista – ami nem önök, valakik mások, de hallottam ilyet, sőt vitatkoztam is ilyenekkel – nemcsak úgy beszél erről a problémáról, mintha a család lenne az a hely, ahol az embert megverik, megerőszakolják, megrugdossák, s a többi - ha egy idegen bolygóról idejön valaki, aki nem látott még családot, esetleg ezt gondolhatná -, hanem valaki a szemembe mondta azt is, hogy egy apai pofon felhatalmazza a gyereket arra, hogy rendőrt hívjon. Ez a szemlélet, ami az apai pofont nem egy vitatható pedagógiai eszköznek tekinti, hanem erőszaknak, remélem, hogy mindenkitől idegen, aki ezekben a padokban ül. Nem a brutális apákra gondolok, hanem azokra, akik úgy ítélik meg, hogy a gyereket és a hajót hátulról kell kormányozni. Ez egy szemlélet - vitatható szemlélet.

Szóval úgy gondolom, hogy azok a módosítások – hiszen nem általános vitát folytatnunk –, amelyek itt előkerültek, mindenképpen ennek a családcentrikus szemléletnek a jegyében születtek. Ezért én is azt tudom javasolni, hogy fontoljuk meg őket, hátha mégis elfogadhatók, és nem lerontják, hanem feljavítják az eredeti indítványt.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu