JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! 1960-ban Dél-Afrikában, március 21-én vérfürdőbe fojtottak egy fajgyűlölet elleni tüntetést, amelynek 69 ember esett áldozatául. Ennek emlékére 1966-ban az ENSZ nyilvánította március 21-ét a rasszizmus világnapjává (Sic!),amelyet a faji, vallási és etnikai megkülönböztetés elleni küzdelem minden képviselője ismer, és amelyről megemlékezik.
Rasszizmus azonban ennél régebben is volt, és sajnos még ma is van, itthon és máshol a világban. A rasszizmus magyarországi tetőpontjának évfordulójáról szintén a múlt héten emlékeztünk meg. Ötvenkilenc éve, 1944. március 19-én kezdődött történelmünk egyik legsötétebb két esztendeje a német megszállással és az azt követő nyilas rémuralommal. Százezrek vesztek el a keleti fronton, a hadszíntereken, és százezrek estek áldozatul a náci diktatúra végső megoldásö elméletének. A jobboldali antiszemita politika a '20-as numerus claususszal kezdődött, amely egyébként Európa első zsidótörvénye volt, majd '33-tól a Hitler-barát kormányzással folytatódott, és háborúba taszította az országot. Emiatt a magyar zsidóság közel 70 százaléka pusztult el a haláltáborokban, az erőltetett menetben, a Duna-parton.
Napjainkból említhetném Szaddám Huszeint, aki a kurdok terrorig terjedő üldözésével próbálta egyeduralmát megőrizni. Ma ott háború van. Irakban a kurdok felszabadítóként várják az angol-amerikai csapatokat.
Magyarországon biztonság van és béke. Az ország az Unióra készül. A politikában azonban akadnak olyanok, akiknek ez nem tetszik. A XX. század borzalmai, a közel-keleti események dacára még mindig jelen vannak társadalmunkban az úgynevezett ordas eszmék. Neonáci, újfasiszta csoportosulások nyíltan demonstrálhatnak köztereinken, a köztársaság jelképe, a Parlament előtt is. A törvényesen bejegyzett, megnyilvánulásaiban azonban sokak szerint rasszista, irredenta nézeteket terjesztő Vér és Becsület Egyesület kért és kapott engedélyt demonstrációra a hatóságoktól, ezzel fedezve másik három, félkatonainak tartott szervezet, a Forradalmi Nemzetőrség, a Hungarian Skins és a Véres Kard megjelenését.
Tisztelt Képviselőtársaim! A történteknek ezzel koránt sincs vége. Az újságok szerint a Bencsik testvérek Szkítia Könyvesboltjában bárki megvásárolhatja az EU-csatlakozást ellenző kitűzőket, amelyeken a sárga uniós csillagok nem öt-, hanem hatágúak.
Mivel ilyen, a demokráciára és a törvényekre hivatkozó szervezetek, boltok, kiadványok megjelenhetnek, működhetnek, sőt tagjaik vagy tulajdonosaik pártoltatnak hazánkban, még fontosabb, hogy emlékezzünk a történelem sötét napjaira. Emlékezzünk a vérontásra, megemlékezzünk az áldozatokról, és tegyünk arról, hogy halottaink békében nyugodhassanak. Nem volt hiábavaló a haláluk, mert az utódok tanultak a sors kemény leckéjéből.
Nem vádolok senkit, de akinek módja, sőt kötelessége tenni a rasszizmus ellen, kérem, vessen véget a tétlenségnek, és tegye, amit köztársaságban tennie kell.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés