KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy azzal, amit a képviselő úr mondott a személyes tapasztalatokat illetően, vitatkozni nem indokolt, hiszen ebben a szférában neki vannak konkrét tapasztalatai.
Általában viszont azt tudom mondani, hogy az elmúlt időszakban - és ezt a felmérések is mutatják -, azt gondolom, nem elválaszthatóan attól a tájékoztató munkától, amit a kormány, a közalapítvány, a civil szervezetek, a parlament pártjai négypárti fórumokon, tehát az ország egésze - talán mondhatom - tesz, nos, ettől a munkától nem elválaszthatóan emelkedik az európai uniós csatlakozás támogatása, és ez, azt gondolom, örömteli mindannyiunk számára.
Ez a támogatás nyilvánvalóan a gyarapodó ismeretekre alapszik, arra alapszik, hogy egyre többen és többet tudunk arról, hogy mire számíthatunk az Európai Unióban, és ez nyilvánvaló módon nem a kormányzat eredménye önmagában, hanem ez egy nagyon széles társadalmi erőfeszítés eredménye. Mint ahogy az sem ennek a mostani kormánynak az egyedüli eredménye, hogy úgy tűnik, sikerrel vesszük az akadályokat az európai csatlakozást illetően, és Magyarország immáron meggátolhatatlan módon részese lehet annak a fejlett Európai Közösségnek, ahova mindannyian mindig is vágytunk. Azt remélem, hogy erről a népszavazás nagy részvétel mellett, magas igen aránnyal megerősítő döntést is fog hozni.
Nyilvánvaló módon a hátralévő időszakban, nemcsak április 12-éig, hanem a következő években is sok teendőnk van a tájékoztatást illetően. Nyilván nemcsak a tájékoztatással kapcsolatban van teendőnk, hanem abban a vonatkozásban is, hogy a társadalom széles körei együttműködő partnerek legyenek annak a programnak a megvalósításában, amely program Magyarországot felzárkóztatja a fejlett nyugat-európai országokhoz. Ennek a partnerségnek a jegyében zajlik a nemzeti fejlesztési tervnek a tervezése, vitája, és remélem, a későbbiekben a megvalósítása, és ezen elgondolás keretében zajlanak mindazok a tervezési feladatok, mind a jogharmonizáció, mind mások, amelyek jórészt már mögöttünk vannak, de a következő években is nagyon jelentős erőfeszítéseket igényelnek.
Az egységes tájékoztatás érdekében komoly lépéseket tettünk akkor, amikor az Európai Unió Kommunikációs Közalapítványt létrehoztuk. Ez a közalapítvány segít, egy vonalvezetést, irányt ad az uniós kommunikációnak, hiszen nagy figyelmet fordít arra, hogy tematizálja az európai uniós felkészülést. Nem véletlen, hogy a kormány maga is úgy gondolta, ezt a feladatkört nem sajátítja ki magának, itt a társadalom széles köreinek a részvételére kíván támaszkodni. Érdemi párbeszédet folytatunk mindazokkal a szervezetekkel, civil szervezetekkel, szakmai szervezetekkel, önkormányzatokkal, parlamenti pártokkal, amelyek elő akarják segíteni a társadalom szélesebb körű tájékoztatását, és ennek érdekében széles intézményrendszer kapcsolódott be a munkába.
Éppen egy mai hír, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács mind a munkavállalói, mind a munkaadói oldalának támogatásával elfogadta a nemzeti fejlesztési tervet. Úgy fogalmazott, hogy a munkavállalói és a munkaadói oldal elismeri, hogy a kormány a partnerség elve szerint készítette elő a tervet, és hogy a kormány a múlt év szeptemberétől folyamatosan egyeztetett a terv stratégiájáról, operatív programjairól és egyéb fejezeteiről is. Nos, ezt a magatartást kívánjuk a későbbiekben is fenntartani, nemcsak a nemzeti fejlesztési terv kapcsán, hanem az egyéb, az európai uniós tagságból következő feladatok kapcsán is.
(14.50)
Ami a konkrét megjegyzését illeti a félrevezető reklámokat illetően (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), azt gondolom, a példája nem helytálló, ugyanis éppen az előző kormány fogadta el az emelt adótételekre vonatkozó uniós rendelkezést (Az elnök ismét csenget.), és most sikerült a tárgyalások befejező szakaszában moratóriumot elérni. Tehát a dohánytermékek adója nem nő, és ebből következően nem emelkedik a dohány ára a csatlakozást követően.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés