GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szándékosan nem vettem részt az iménti szócsatában, mert mélységesen egyetértek Podolák képviselő úrral abban, hogy ebben a törvényjavaslatban számos olyan dolog van, amiről beszélgetnünk kellene, és amiről ki kellene alakítani a közös álláspontunkat. De úgy látom, önök szándékosan csak az árról és annak összefüggéseiről akarnak beszélni.

A tíz percemből hadd szánjak néhány mondatot arra, hogy elmondjam, ha elolvasták, biztos, hogy megtalálták az 50. §-ban, ahol szó szerint benne van az, hogy a kedvezményes földgázellátás formája közvetlen pénzbeli juttatás nem lehet. Ebben talán egyet tudunk érteni. Márpedig ha ez így igaz, akkor azt gondolom, a tömbtarifarendszerrel sikerült megtalálnunk azt a megoldást, hogy tényleg segítséget nyújtsunk a fogyasztóknak. Erről lehet vitatkozni, mert biztos, hogy mindig lesz egy-két fogyasztó, akinek gondot okoz majd kifizetni - legyen bármilyen kicsi összeg is - az energia árát, de a fogyasztók többségének érdemi segítséget tudunk nyújtani. Erről nem akarok többet beszélni.

Mit szeretnék megvitatni? Egyrészt a tulajdonjog kérdését. A vezérszónoklatok ezt már érintették. Képviselőtársaimnak emlékezniük kell arra, hogy az elmúlt években hány tíz milliárd forintot kellett a költségvetésből kifizetni azért, mert a tulajdonkérdés problémás volt. A következőt ajánlom: ha egyetértés van abban, akkor fogadjuk el azt, hogy a szolgáltatói engedélyeseken kívül - vagy mondjuk azt, hogy a földgázüzemi tevékenységet végzőkön kívül - másoknál is lehet gázvezeték-tulajdon. Ezek lehetnek önkormányzatok, magánemberek vagy más vállalkozások; olyanok, akiknek “soha nem szerepel a terveik közöttö, hogy valaha is szolgáltatói engedélyért folyamodnának a Magyar Energia Hivatalhoz. Ma ez tény, konkrét adatok keringenek erről különböző méretekben. Én hat olyan társaságról tudok, amelyeknek mintegy négyszáz településen van a tulajdonukban gázvezeték, és közel 150 ezer fogyasztó tartozik hozzájuk.

Ha a törvényjavaslat szerint járnánk el, akkor a hatályba léptető rendelkezések között lévő szabályok szerint ezt 2008-ig kellene átadniuk valamely gáztevékenységet végző vállalkozásnak. Azt javaslom, fordítsuk ezt meg, és a fogalmak - az engedély és az engedélyezési módok - közé emeljük be azt, hogy e törvény szempontjából vagyonkezelőnek minősül az, akinek földgázvezeték van a tulajdonában, és ezt szerződéses alapon valamely szolgáltatói engedéllyel bírónak - szállítónak vagy bárkinek - a rendelkezésére bocsátja.

Ez járható út, mert ebben az esetben megoldódnak a vezetékjogok és minden más, tehát lehetőséget teremtünk arra, hogy a ma meglévő szolgáltatókon kívüli források is bekerüljenek ebbe a rendszerbe. Tudom, hogy ez kockázatos, s már az előbbi vitában, sőt a vezérszónokok részéről is elhangzott, hogy egy kicsit magas Magyarországon a földgáz részaránya az energiarendszeren belül. De az árnak orientálni kell. A tegnapi Magyar Hírlapban - gondolom, önök is olvasták - egy polgármester nyilatkozott arról, hogy felelőtlen az a rendszer, amelyben az ár nem orientál arra, amire orientálnia kellene.

Teljesen igaz az, amit Kovács Tibor elmondott, hogy a kérdést mindig fel kell tenni magunknak, mert azt tudjuk, hogy ezer köbméter gáz körülbelül 100-120 dollárba kerül, az árfolyamot bárki tudja, és ki lehet számítani, hogy a magyar adófizetőknek valójában mibe kerül a gáz. Hiszem, hogy azok, akik itt nagy számokat emlegetnek - jelesül Lezsák képviselő úr -, ezt ki tudták számolni. Ezt a fogyasztók is ki tudják számolni, de mi arra vállaltunk garanciát, hogy az új árszisztémával, a tömbtarifarendszerrel ezt a problémát megoldjuk.

A másik dolog, amiről szeretném, ha véleményt cserélnénk, az engedélyezés és az, hogy mely engedélyes tevékenységek végezhetők együtt. Meg kellene teremteni azt, hogy a közüzemi szolgáltató is kapjon korlátozott kereskedelmi lehetőséget, ami azt jelentené, hogy a befagyott költségeket kompenzálni tudja. Ebben a szűk körben tudjuk, hogy ez miről szól: az elmenő feljogosított fogyasztók után visszamaradt mennyiséget értékesíthesse. Tehát ez egyfajta kármentési lehetőséget biztosít annál, akinél a kár első kézből jelentkezik. Az engedélyeknél ugyanígy kell szabályozni a vagyonkezelés és a vezetéklétesítés kérdését, és ki kell terjeszteni úgy, ahogy az a törvényben rögzítve van. Tehát vezetéket létesíteni tényleg csak az Energia Hivatal hosszú távú terveinek a függvényében lehessen, mert csak ez jelenthet garanciát arra, ami több helyen visszaköszön, hogy a legkisebb költség elve megvalósuljon.

Itt szeretnék egy kis oldalvágást tenni. Amivel nem értek egyet - s arra kérem önöket, hogy ezt gondoljuk végig -, az a célvezetékek kérdése. Az én olvasatomban a célvezeték az, amikor egy fogyasztó úgy dönt, hogy kerül, amibe kerül, földgázszolgáltatást akar igénybe venni, és ahogy a fogalmak között van, ez kizárólag egy fogyasztó egyetlen telephelyen való földgáz-igénybevételét jelenti. Ebben az esetben viszont nem tartom indokoltnak azt, hogy az Energia Hivatal vizsgálja a legkisebb költség elvét, mert ezek a költségek soha nem fognak begyűrűzni a közüzemi szolgáltatásba. Tehát nem tűnik racionálisnak az a megoldás, ami a törvényjavaslatban van. Azt gondolom, ezt meg kellene oldani.

Sőt, még tovább mennék: véleményem szerint ha a közüzemi szolgáltató vállalatnál is lehetnek feljogosított fogyasztók, akkor nem kellene kimondani, hogy célvezetéke csak a feljogosított fogyasztónak lehet. Bárki másnak is lehessen, aki vállalja azokat a kondíciókat, hogy fizeti a fejlesztés és az üzemeltetés teljes költségét.

Egy másik dolog, amiről úgy érzem, hogy problémát okozhat: a törvényjavaslat szerint az elosztói engedélyesnek van jogosultsága igazolásokat kiadni a csatlakozó vezetékeket vagy a fogyasztói berendezéseket elhelyezni és üzemeltetni akaró fogyasztókkal szemben. Véleményem szerint ez hiba, ezt a közüzemi szolgáltatónak kell megtennie, mert nála jelentkezik a fogyasztó, vele köt közüzemi szerződést, és a közüzemi szerződés előzménye kell legyen, hogy ő igazolja a fejlesztési tervnél, a szerelőnél, hogy megvannak a megfelelő jogosultságok, elvégzi a felülvizsgálatokat, majd legvégül elvégzi az üzembe helyezést is.

Szeretnék néhány szót szólni a hálózatfejlesztési hozzájárulásról, különös tekintettel arra, amit Ivanics képviselő úr is érintett. Képviselő úr, ha ön bárhol egy beruházást tesz, előtte készít egy üzleti tervet, s az üzleti terv alapján dönti el, hogy megéri vagy nem éri meg a beruházást elvégezni. E szerint a törvényjavaslat szerint a hálózatfejlesztés vagy később a csatlakozási díj kérdésében a Magyar Energia Hivatalnak van döntési joga.

(18.30)

Most tessék elképzelni: ha ön mint vállalkozás, engedélyes vállalkozás az idén, még a törvény hatálybalépése előtt döntést hozott egy fejlesztéséről, és annak tíz vagy tizenöt évre számolta a gazdaságosságát, ha ezt nem engedjük meg, és egy határnaphoz kötjük, akkor mi, törvényhozók hozzuk lehetetlen helyzetbe azt, aki más törvényi keret között meghozott egy döntést. Azt gondolom, felelős döntéshozóként azt kell mondanunk, hogy akinek ma energiahivatali engedélye van megadott számítási szisztéma szerint kiszámított hálózatfejlesztési hozzájárulásra, azt addig szedheti be, amíg ebben az engedélyben szerepelt a megtérülési idő.

Talán még van néhány másodpercem. Szeretnék arra hivatkozni, és kérem képviselőtársaimat, hogy a szerződésszegés kérdését is nézzék végig, mert ott is látok némi ellentmondást. Ha a szerződésszegés a közüzemi szolgáltató és a közüzemi fogyasztó között jön létre, akkor nem az elosztói engedélyesnek kell a kikapcsolást elvégeznie, hanem a közüzemi szolgáltatónak. Tehát a kettőjük között lévő vitát - gondolom - nem egy harmadik félnek kell rendeznie.

Köszönöm szépen a figyelmet. Köszönöm a türelmet, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu