GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ha most nagyon rövid és csúnya akarnék lenni, akkor azt mondanám, Ivanics és Lázár képviselő urak nem ismerik a hfh mai rendszerét. Hálózatfejlesztési hozzájárulást csak ott lehet szedni, ahol az előzetes számítások szerint nem térül meg meghatározott időn belül a szolgáltató jogos költsége. Ez van a hatályos törvényben. Eszerint ott prognosztizálnak egy fogyasztói bekapcsolást, amíg azt el nem érik, addig teljesen természetes, hogy a prognózis szerint akiket ott számba vettek, azoknak ezt ki kell fizetni. Ez csak olyan helyen jöhet elő, ma már rendre épülnek olyan vezetékek, ahol nagyon hosszú távolságba kell elvinni a vezetékeket, azért, hogy akár néhány száz fogyasztó bekapcsolására nyíljon lehetőség, és a fogyasztók tényleg szakaszosan kapcsolódnak be. Erre minden esetben készülnek ütemtervek.

Azt lehetne mondani, ha azon túl van, hogy a tervben, amikor benyújtották a Magyar Energia Hivatalhoz, akkor számoltak ötezer fogyasztóval, és ez az ötezren túl már nem érdekes, de azt gondolom, a korrekt eljárás mindenképpen az, hogy az Energia Hivatal által engedélyezett és jóváhagyott mértékig - mert az nyilván ellenőrzött beruházási gazdaságossági számítás - szerintem engednünk kell.

Én az azon túlit semmiképpen nem pártolom, de azt gondolom, az olyan, mint egy szerződés, tehát annak a tudatában valósították meg a vezetéket, vagy valósítják meg éppen ma is, hogy az Energia Hivatal ezt jóváhagyta, és erre most azt mondani, hogy ez holnaptól vagy holnaputántól már nem működik vagy nem jogos, ezt tisztességtelen eljárásnak tartanám.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu