IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Göndör képviselő úr említette, de azt gondolom, épp Kovács Tibor képviselőtársam reagált rá, hogy valóban, ez a kérdéskör, amit a 25. §-ban erről a hozzájárulásról megemlítettünk, jogos. Kérem Göndör képviselőtársamat, forduljon a fogyasztóvédelemhez, kérjen onnan is szakvéleményt ezzel kapcsolatban, mert úgy érzem, megalapozott és jó megközelítéssel meg fogják győzni önt arról, hogy itt szükség van a módosításra.

A vagyonkezelés körében viszont egyetértek a felvetéssel: ezeket a kistulajdonosokat, az önkormányzatokat valamilyen módon hagyni kell, hogy a tulajdonuknál maradjanak, hiszen ez a vállalkozás a tulajdonlás szabadságát is jelenti. De meggyőződésem, ez nem érinti azt a kérdéskört, amelyet a hozzászólásomban felvetettem, hogy elvárható az, hogy a többségi tulajdon megszerzése megtörténjen ezekben a kérdésekben is. Ezért ez a 2008-as megengedő határozat vagy megengedő feloldás semmiképpen nem fogadható el. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu