KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném a figyelmét felhívni, hogy stabil és piaci viszonyú árrendszerre azért is szükség van, mert Magyarországon tíz társaságnak van koncessziós jogosítványa különböző kutatásokra. Ezek a társaságok az elmúlt években azért állították le ez irányú tevékenységüket, mert teljesen bizonytalan viszonyok voltak a gázpiacon. Tehát ha ez megváltozik a következő időszakban, és egy kiszámítható árrendszer alakul ki, akkor garanciát kapunk arra, hogy ezek a koncessziós társaságok beindítsák a tevékenységüket. És egyáltalán nem bizonyos az, hogy Magyarországon minden tekintetben megkutatott gázmezők vannak, és nem növelhető az a kitermelés, ami a jelenlegi szinten körülbelül az a mennyiség, amit a képviselő úr is említett.
Hogy ennek mennyire van alapja, azt mi sem mutatja jobban, hogy van egy olyan társaság, amelyik jelentős eredményt ért el ezen a területen, és viszonylag jelentősnek mondható gázmezőt lelt és talált, és ezáltal ennek a mennyiségét ki kívánja termelni. Tehát igenis azt gondoljuk, hogy a stabil és kiszámítható árrendszer ösztönözni fogja azokat a koncessziós társaságokat, amelyek az elmúlt időszakban - mint ahogy említettem - a tevékenységüket felfüggesztették, azokban megvan az a szándék, hogy ezt elindítsák, illetve intenzíven folytassák.
(20.20)
Ma már olyan korszerű eljárások vannak, hogy a korábban megkutatott mezők felülvizsgálata esetén is előfordulhat, hogy azokon a mezőkön, ahol kinyilvánították, hogy nincs gázlelőhely, esetleg még növekedhet is ez a hazai földgázmennyiség, amit kitermelünk.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés