LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Tisztelt Ház! Nem tisztem megvédeni Lezsák Sándort, hiszen ezt majd ő is megteszi, de két dolgot szeretnék mondani. Az egyik, ez már mindannyiunk számára, azt hiszem, majdnem unalomig ismert, hogy - szó szerint idézem - önem lesz gázáremelés egyáltalán, most mondom, húsz évre, hány évre ígérjem meg, nem lesz gázáremelésö - mondta 2002. április 18-án Medgyessy Péter.

Megítélésem szerint egy kormányfő ilyen felelőtlenül nem mondhat semmit. Ha Szalay Gábor államtitkár úr azt mondja, hogy ne riogassuk az embereket, akkor ez fordítva is igaz, egy miniszterelnöknél különösen, hogy ugyanezt nem teheti meg a másik irányban, hogy átveri az embereket, nyugtatja, holott már akkor is talán a közel álló szakértői megmondhatták volna, hogy ilyen kijelentést ne tegyen; vagy legalább azt mondhatta volna, hogy gondolkodik rajta.

(17.40)

Hiába mosolyognak, tisztelt képviselőtársaim, azt gondolom, hogy egy felelős miniszterelnök ilyet nem tehet; tehát ha nem riogatjuk az embereket, akkor másik oldalról nem vezetjük félre az embereket.

A másik pedig: nem július 1-jétől, hanem május 15-étől lesz ez a 12 százalékos gázáremelés, és én egész egyszerűen azt nem értem, hogy most miért kell ezt meglépni, amikor ez a tömbös rendszer ősszel majd be fog következni. Miért nem lehet megvárni az őszi tömbös rendszert?

Szerintem, és kicsit az az érzésem, hogy ez megint az átverés kategóriája, hogy most emelünk 12 százalékkal, és majd ősszel ehhez képest csökkentünk egyes esetekben, a fogyasztástól függően 6 százalékkal, és akkor az az érzet keltődik, hogy ez az érzékeny kormány csökkentette a gáz árát. Egész egyszerűen nem értem, hogy ha ez már ennyire kidolgozott volt a minisztériumban, akkor miért nem lehetett ezt az áremelést legalább elhalasztani a tömbös rendszer bevezetéséig. Erre még senki nem adott választ.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu