ELNÖK: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára nem kerül sor. A határozati javaslat elfogatásáról a következő ülésünkön határozunk. Kérdezem, van-e ezzel kapcsolatban bárkinek is észrevétele. (Nincs jelzés.) Úgy látom, hogy nincs.
Köszönöm szépen.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és ezzel összefüggésben a 2001. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés, és az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslategyüttes általános vitája a lezárásig. A jelentést J/1861. számon, az országgyűlési határozati javaslatot pedig H/1862. számon kapták kézhez.
Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem a gyermek- és ifjúsági szervezetek országos testületeinek meghívott képviselőit, akik részt vettek a jelentés elkészítésében, és most figyelemmel kísérik az előterjesztés tárgyalását is.
Megadom a szót Jánosi György gyermek-, ifjúsági és sportminiszter úrnak, a napirendi ajánlás szerint 25 perces időkeretben.
Parancsoljon, miniszter úr, öné a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés