PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Próbálunk most már abba az irányba tartani a következő kétperceseknél, hogy az egyéb politikai kérdésekkel kapcsolatosan nem próbálunk reagálni, amennyiben a másik oldalról is fölmerül ez az igény. Tehát egyszerűsíteni és szakmai síkra szeretnénk terelni a vitát. De annyit azért szeretnék Latorcai képviselőtársamnak nagy tisztelettel elmondani, hogy ha azt az érvelést használom föl, ami a Fidesz-technológiában működik, amikor megmagyarázzuk, hogy mi mennyi, tehát a kétszer 12 százalék nem 12 százalék, hanem négyszer 6 százalék; ha ugyanezt a terminológiát állítjuk föl, szeretném önt emlékeztetni, hogy a tavalyi évben a Medgyessy-kormány nem emelt gázárat. Ebben az évben 4,4 százalékos lesz a gázáremelés, amit az átlagfogyasztónak fizetni kell. Ha használom a logikát, amit ön fölvetett, akkor természetesen az elmúlt két évben 2,2-2,5 százalékos volt a gázáremelés.

Még egy érvet szeretnék hozzátenni, és akkor mehetünk vitára, ez nagyon jól hangzik, gondolom, a fogyasztók ezt kellőképpen tudják érzékelni, csak szakmailag tudjuk, hogy egyiknek sincs így értelme.

A másik dolog: túl kellene lépjünk már azon a kérdésen, hogy a gázt ennyire politikai síkra visszük. Miért nem visszük a hús kérdését politikai síkra? Miért nem visszük a kenyér kérdését? - és még sorolhatnám. Miért a gáz piaci árától várjuk el, hogy szociálisan az alapvető társadalmi gondokat, problémákat, fizetési és egyéb ilyen kérdéseket megoldjon? Holott tudjuk, hogy ugyanolyan energiahordozó, mint a villamos energia vagy netán a benzin. Piaci áron kell működni, és ehhez kell a kellő feltételeket biztosítani, hogy akik ezt nem tudják elrendezni, azoknak valamilyen mentőövet nyújtsunk. Én úgy gondolom, hogy amit a kormány kidolgozott gázárképzésre, az módot és lehetőséget ad a jövőben, hogy ez kellő alapossággal működjön.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu