PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Emlékeztetni szeretném tisztelt képviselőtársaimat, hogy az energetikának két jelentős ága van. Az egyik a villamos energia, erre 2001-ben törvényt hoztunk, és ha minden igaz, akkor bizonyára másfél hónapon belül a gáztörvény, a gázszolgáltatásról szóló törvény is meglesz. Emlékezetem szerint 2001-ben, amikor a villamosenergia-törvény elfogadásra került, ellenzéki képviselőtársaim nem vetették fel a szociális érzékenységüket a törvény megalkotásánál. Egyetlenegy hozzászólást nem hallottam az önök részéről, hogy az alacsony hatékonyságú, nagy villamos energiát fogyasztó berendezésekre bármely lakásnak, bármely hátrányos helyzetű településen lakóknak nagyobb támogatást adtak volna. Nem akarták kicserélni senkinek a hűtőgépét, nem akarták kicserélni a rezsóját, és nem akarták a régi villanymotorokat kicserélni.
Nagyon örülök, hogy ennyire friss elmével vannak még e késő esti órán is, és ilyen magas szintű ötleteik vannak, hogy ezt a kérdést hogyan tudnánk megoldani. Nagyon örültünk volna, ha az alapokat lefektették volna a villamosenergia-törvény szociális átkeresztelésével, és ez nagy lehetőséget adott volna, hogy most erről a kérdésről más hangnemben és más tónusban beszéljünk.
Szeretném újból megemlíteni, hogy arról vitatkozunk már közel három órája, amiről szó nincs a hetven paragrafus között, de azért mi ezt kegyetlenül tovább is vitatjuk.
Soltész képviselőtársamnak szeretném elmondani, ami elhangzott a miniszter részéről a törvény felvezetésénél, hogy ez a támogatás - nevezzük most egyszerűen támogatásnak vagy árképzésnek - lehetőséget ad a távfűtéses lakásokban élő lakók kedvezményes ellátására is, hiszen ők jellemzően 1500 köbméteres magasságban fogyasztják a gázt, csakúgy, mint a falugáz felhasználásánál.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés