NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előterjesztő a preambulumban azt az egyébként elfogadható, sőt kifejezetten támogatható célt fogalmazza meg, miszerint a törvényalkotással a fogyasztók földgázellátása a jövőben érdekeinknek jobban megfelelő, hatékonyabb, biztonságosabb, átláthatóbb, megkülönböztetésmentes módon történhessen meg, aminek eszköze a magyarországi földgázpiac megnyitása, liberalizációja.

Az általános indoklás szerint az új törvény hatálybalépésének célja első helyen, azaz nyomatékkal azonban az, hogy az Európai Unió felé kötelezettséget vállaltunk az irányelveknek megfelelően a belső földgázpiac megnyitását szolgáló törvényi szabályozás megalkotására, a piac megnyitására. Azaz ha a törvényalkotás kényszere fennáll, akkor ezen elsődleges elvárásnak kell megfelelni, és más szempontok, amik között értelemszerűen a fogyasztói érdekek képviselete, érvényre juttatása kellene hogy meghatározó legyen, csak másod- vagy többedlegesek lehetnek.

A vázolt probléma feloldhatatlansága, a helyes célok esetleg szándékolt szem elől tévesztése meghatározóan rányomja bélyegét a tervezetre. Úgy vélem, a javaslat alapján működő gázpiacon jelentős számú feljogosított fogyasztó megjelenésére nem lehet számítani, bár ez lenne a kívánatos. A meghatározott piaci szereplőkre előírt számviteli tevékenység szétválasztása önmagában nem garantálja az átláthatóság kritériumát, valamint a hátrányos megkülönböztetéstől mentes hozzáférést.

Visszatérve az alapvető kérdésre, mi az elsődleges cél? Mi a prioritás? Hova kell hogy vezessen a szabályozás? A kérdés pedig az, hogy ellátási biztonságot kívánunk-e közüzemi fogyasztási rendszerrel, vagy versenyhelyzetet szabadpiaci szereplőkkel. A szabályozott árak és a piac klasszikusan egymást kizáró tényezők. Egy erősen szabályozott piacon lehetséges-e valós verseny, lehetséges-e versenyhelyzetet létrehozni? Ha igen, ez kockáztatja-e az ellátás biztonságát? Mekkora a kockázat mértéke? Hol van a kockázatvállalás határa? Miért ott, és az hogyan érhető el?

Talán igaz, hogy ha nincs kockázat, akkor azon a piacon nincs versenyhelyzet sem. Akkor pedig nem lesz olcsóbb a gáz, magasabb színvonalú a fogyasztó kiszolgálása. De nem ez lenne az egyik cél? Lehet és kell mérlegelni, a piacnyitásnak vannak dilemmái; lásd: kaliforniai jelenség. Megnyugtatóbb lenne, ha a javaslat tartalmazott volna utalást annak jeleképpen, hogy a hivatalt hatáskör bővülése mellett ilyen stratégiai feladatokkal kellene felruházni. Az valószínűsíthető, hogy öszvér jellegű bürokratikus szabályozás nem alkalmas piaci problémák kezelésére, emellett a hivatalt ki kell emelni a politikai zsákmányrendszer egyre kiterebélyesedő hatásai alól.

A tervezet értelmében egy összefüggő rendszeren belül két piaci mechanizmus van jelen, próbál működni. Ennek legalább két sarokpontja, sikertényezője van. Az egyik a hivatal működése, amelynek státusa kétséges, hogy garantálja az egyébként megkívánt és elvárt objektív jelleget. A másik a rendszer szereplőinek együttműködési képessége, hajlandósága. Minden szereplőnek megvan a saját szempont- és érdekrendszere, amelyek alapján döntéseiket meghozzák. Ha ezek nem esnek egybe, vagy legalább nem közelítik jól egymást - beleértve a hivatalét is -, akkor az összefüggő rendszer és azon belül a két mechanizmus zavartalan működése nem várható, aminek súlyos következményei lehetnek a földgázellátás területén.

Együttműködés akkor várható, ha az abból származó előnyök nagyobbak, mint anélkül. Ehhez össze kell hangolni az egész összefüggő földgázrendszert, de ennek feltétele egy olyan hivatal, amelyik erre státusát, hatáskörét és humán erőforrásait tekintve is képes.

(19.30)

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy szóljak néhány szót az évek óta szőnyeg alá söpört problémáról, a hálózatfejlesztési hozzájárulásról, illetve a tervezet megfogalmazása szerint a csatlakozási díjról. E fogalmat a törvényjavaslat nem definiálja. Nem definiálja, hiszen a fogyasztási igénnyel jelentkezők által fizetendő díj, továbbá az ezzel kapcsolatos eljárási szabályok meghatározását az előterjesztés a gazdasági és közlekedési miniszter hatáskörébe utalja. Vajon helyes-e ez? Úgy vélem, nem. Törvényi szabályozással kellene választ adni arra a kérdésre, hogy a jelenleg folytatott gyakorlat tartható-e, igazságos-e, korrekt-e. Ezt a problémát azzal szokták elintézni, ha felvetődik, hogy két filozófia van a világon erre vonatkozólag, hogy kell hálózatfejlesztési hozzájárulást fizetni, vagy nem kell. Ha nem kell, akkor az árban kell megképezni a fejlesztéshez szükséges forrásokat. A jelenlegi árképzés ezt nem tartalmazza. Úgy érzem, elérkezett az ideje annak, hogy az elmúlt évek gázberuházásait górcső alá vegyük.

Az elmúlt években két törvény keretében önkormányzatok százai kaptak gázközművagyon privatizációjából eredő visszatérítést. Lakossági, önkormányzati, régebben tanácsi, vállalkozói befizetésekből létrejött közműhálózatokat az állam eladta, ezért a bevétel jelentős része az önkormányzatoknak visszajárt.

De mi történt azóta? Gyakorlatilag ugyanolyan konstrukcióban folynak a gázberuházások, mint öt, tíz vagy tizenöt éve. Az önkormányzatok begyűjtik a hálózatfejlesztési hozzájárulást a lakosságtól, vállalkozóktól, hozzárakják saját pénzeszközeiket, regionális vagy országos állami pályázatok forrásait, majd az így létrejött művet önként, térítésmentesen a szolgáltató tulajdonába adják, mindezt jogállami körülmények között. Tetszenek érteni? Azért a helyzetért kárpótlás járt, mikor a magyar állam orozta el a helyi forrásokból létrehozott közművet, ma nem a magyar államnak, hanem adott esetben a külföldi magáncégnek, áttételesen például a francia államnak ajánljuk fel e műveket. Fölajánlják a kisebb-nagyobb falvak, de az elmúlt években bekötött városok is, függetlenül attól, hogy milyen hozammutatójú volt a beruházás, megtérülése hány év alatt várható.

Nos, úgy érzem, vagy az az igaz, hogy a hálózatfejlesztési hozzájárulást azért kell, kellett fizetni, mert a gázár nem biztosít a fejlesztésekhez szükséges fedezetet, és akkor nem járt volna kárpótlás egyetlen településnek sem, vagy a jelenlegi hálózatfejlesztési hozzájárulások, a javaslat szerint csatlakozási díjak kivetése, az abból létrejött művek szolgáltató részére történő, ellentételezés nélküli átadása velejéig igazságtalan, tisztességtelen. Én ez utóbbi véleménnyel azonosulok.

Meggyőződésem, hogy e kérdés rendezésének itt lenne a helye ebben a törvényjavaslatban. Itt lenne a helye azon önkormányzatok kárpótlásának, amelyek kétszeres hátrányt szenvedtek azáltal, hogy fejlődésükben elmaradva csak 1995 után tudták megépíteni, üzembe helyezni gázhálózatukat, és a néhány évvel korábban hasonló konstrukcióban megvalósuló beruházásokkal ellentétben egy fillér kárpótlásra sem tarthattak igényt. Megadatott nekik az a lehetőség, hogy a magyar állam helyett, annak tulajdonában levő gazdasági társaság helyett egy külföldi, adott esetben száz százalékban más állami tulajdonban lévő multinacionális cégnek ajánlották fel vagyonukat. Érthetetlen, hogy ennek rendezése miért várat magára.

Nos, úgy vélem, hogy a csatlakozási díjjal kapcsolatos szabályozás miniszteri hatáskörbe való utalása mellett ki kell térni arra ebben a törvényben, hogy a hozzájárulás megfizetésére kötelezett fogyasztóval vagy a fogyasztók közösségét képviselő szervezettel, önkormányzattal a gázszolgáltató köteles egyedi szerződést kötni, ebben meg kell határozni a hozzájárulási rész legalább 70 százalékának ellentételezési módját. Meg kell határozni, hogy a szolgáltató milyen ütemezésben fizeti vissza az összeget, hogyan ad díjkedvezményt, kötvényt, részvényt vagy bármely más, a szolgáltató üzletszabályzatában megállapított juttatást.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Meggyőződésem, hogy e kérdés rendezése nélkül lehet, hogy az Európai Unió elvárásainak megfelelünk, az üzleti tisztesség és az igazságosság igényének azonban legkevésbé sem.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu