ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Köszöntöm valamennyi jelen lévő képviselőtársamat, köszöntöm miniszterelnök urat, a kormány tagjait és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai munkánkat.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 16. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Világosi Gábor és Vincze László jegyző urak lesznek segítségemre. Kérem képviselőtársaimat, foglalják el a helyüket, s arra már nem is figyelmeztetem önöket, hogy csipkártyájukat helyezzék el a kártyaolvasóban. Ezt magam is megtettem.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja Szabó Zoltán, Simon Gábor és Szabó György képviselőket a ma kezdődő ülésünk mindkét napjára, a Fidesz képviselőcsoportja pedig Kovács Zoltán képviselőt az április 1-jei ülésnapra frakcióvezető-helyettesnek megválasztotta. A frissen megválasztott frakcióvezető-helyetteseknek jó munkát kívánok!

Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági elnöki értekezlet alapján tárgysorozatba-vételre, illetve ajánlás készítésére kijelöltem a bizottságokat. Érdeklődő képviselőtársaim a szokásos módon tájékozódhatnak. A bizottsági kijelölés a belső számítógépes hálózaton is elérhető.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy a Tapolcai Városi Bíróságtól Ékes József képviselő és Stolár Mihály képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló megkeresés érkezett magánvádas bűncselekmény miatt. Ezeket kiadtam a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottságnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Medgyessy Péter miniszterelnök úr, “A nemzeti fejlesztési tervrőlö címmel.

Öné a szó.

Forrás: parlament.hu