LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Minden adózónak joga van az adó befizetésétől számítva öt éven belül önrevízióra, és pótolni a mulasztást vagy visszaigényelni az esetleges túlfizetéseket.

A MOL Részvénytársaság is élt ezzel a törvény nyújtotta lehetőséggel, és önrevízióval módosította a 2001. gazdasági év forgalma alapján készített, iparűzési adóról szóló bevallását.

Az önrevízió alapján kiderült, hogy a MOL Részvénytársaság az ország mintegy ezer településén a törvény szerinti kötelezettségéhez viszonyítva mintegy 2 milliárd 280 millió forinttal több helyi adót fizetett. Ez a tavalyi tévedés és idei visszaigénylés elsősorban Százhalombattát hozta nehéz helyzetbe, ahol az önkormányzatnak hirtelen 930 millió forintot kellene visszafizetnie.

Szűkebb pátriámban, Bács-Kiskun megyében Zsanát 44 millió forint, Szankot 22 millió forint visszafizetésére szólították fel, emellett Kiskunhalas és a választókerületem egyik településének, Városföld önkormányzatának kellene nagyobb összegeket visszafizetniük. Kisebb összeg lévén ez a visszafizetési kötelezettség minden olyan települést érint, ahol MOL-benzinkút üzemel.

Ismeretes, hogy az iparűzési adó mint önkormányzati bevétel szerepet játszik az önkormányzatok támogatásának a megítélésében. Hogyan lehet kárpótolni azokat a településeket, amelyek tavaly azért nem jutottak bizonyos állami támogatásokhoz, mert remélt bevételeik alapján erre nem voltak jogosultak, utólag nézve viszont erre jogosultak lettek volna?

(16.30)

Mi legyen azokkal a településekkel, amelyek az iparűzési adóból adódó várható bevételeiket tévesen vették figyelembe, amikor beruházásaik állami támogatását kérve jóhiszeműen kiszámították a település saját anyagi erejét?

Ezekre a kérdésekre várom államtitkár úr válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu