DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A 2003. évi költségvetés tárgyalása során is nagy vitát váltott ki az, hogy a kormány ígérete ellenére sem biztosítja teljes egészében a megemelt közalkalmazotti bérek kifizetéséhez szükséges fedezetet az önkormányzatok számára. Az elmúlt három hónapban nem telt el olyan nap, amikor ne hallottuk volna a híradásokban, hogy kevés az önkormányzatok pénze, ezért leálltak a felújítások és fejlesztések, hogy óvodákat és iskolákat zárnak be és vonnak össze. A kormány tevékenységének elmúlt kilenc hónapjában 130 óvoda és iskola sorsa pecsételődött meg az önkormányzatok mint végrehajtók döntése alapján. A második Bokros-csomagként is felfogható önkormányzati megnyomorításnak bizony hosszú távú következményei is lesznek, hiszen a feladatelmaradások, a hitelfelvételek hatása akár az egész ciklusra is rányomhatják a bélyeget.

A Magyar Demokrata Fórum a településeken élő magyar emberek jogos igényeit kielégítő, működőképes, szolgáltató önkormányzatokat és az erős önkormányzati rendszert elengedhetetlennek tartja. Az 1990-es, a Magyar Demokrata Fórum által felállított modell akkor ezt jól bemutatta, hiszen tisztázott feladat- és hatáskörök és a feladatokhoz megfelelő források biztosítását valósította meg.

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A jelenlegi helyzet tragikus. Mi, polgármesterek és az önkormányzatok küszködünk a feladatok ellátásával az állampolgárok jogos igényeinek kielégítése érdekében. Sajnos nem megoldás a kormány által a megemelt bérekhez biztosított felülről nyitott alap, hiszen a szigorú pályázati feltételek miatt a közel kétezer nagyon nehéz helyzetben lévő településből csak 181 adhatta be pályázatát. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Magyar Demokrata Fórum nem a közalkalmazottak béremelése ellen tiltakozik, hanem annak kifizetési módszere elfogadhatatlan számára, hiszen a szükséges források mintegy 20-25 százalékát kell a településeknek saját erőből biztosítani.

(9.10)

Így van ez a szocialista vezetésű kőbányai önkormányzat esetében is, amely pénzügyi nehézségekre hivatkozva több mint tíz oktatási intézmény bezárását és összevonását tervezi. Andó Sándor szocialista polgármester úr február 24-én az intézményvezetőkhöz írt levelében így fogalmaz: “Tájékoztatom, hogy az önkormányzat likviditásának biztosításához 2003. március 20-ig csak az esedékes béreket, közüzemi számlákat, valamint az alapfeladatok ellátásához elengedhetetlenül szükséges kiadásokat lehet csak elszámolni, illetve kifizetni.ö

Az öt hónapja működő, szocialista többségű testület szocialista vezetője intézkedésének indokoltságát nem vitatnám akkor, ha nem robbant volna bombaként az a hír, hogy 25 havi fizetést vehet fel a kőbányai polgármester 2003-ban. Tehát miközben takarékosságra int, iskolákat vonnak össze és zárnak be, ezzel bizonytalan helyzetbe hoz gyerekeket, szülőket és pedagógusokat, arra való hivatkozással, hogy nincs pénz, minden további nélkül szavaztatja meg magának a több mint 10 millió forintos évi fizetést, mindemellett a két szocialista alpolgármester plusz 12 havi fizetését, amelynek összesen 23 millió forint vonzata van.

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tegnap többek között rendőrök is tüntettek a Parlament előtt, hogy havi 6 ezer forinttal emeljék meg a bérüket. Ez a 23 millió forint nem kevesebb, mint 320 rendőr fizetésemelési igényét elégítette volna ki. Gondolom, a X. kerületben sem elhanyagolandó szempont a közbiztonság kérdése.

Öt hónappal a testület és a polgármester beiktatása után engedjék meg, hogy elfogadhatatlannak, arcpirítónak nevezzem ezt a gátlástalan és mindent felülmúló, mohó viselkedést. Bár van erre példa, hiszen nemrég a szociálliberális többségű parlament a miniszterek fizetését 100 százalékkal emelte meg. Szégyellem magam mindazon polgármesterek nevében is, akik nem öt hónapja, hanem több cikluson keresztül, éjt nappallá téve, becsülettel szolgálták településüket, és még véletlenül sem jutott eszükbe, hogy ilyen megengedhetetlen módszerekkel lépjék át a törvényben szabályozott fizetési kategóriájukat.

A Magyar Demokrata Fórum felkéri a kormány illetékes miniszterét, hogy vizsgálja ki, hogyan fordulhatott elő ilyen mértékű túllépése a polgármesteri munka díjazásának, az eltelt öt hónapban milyen munka állt a kifizetett plusz tizenhárom havi bér mögött, és tájékoztassa erről az Országgyűlést és a közvéleményt, s tegyen meg mindent, hogy ilyen helyzet még egyszer ne forduljon elő.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu