DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A foglalkoztatási bizottság 18 igen szavazattal és 8 tartózkodással támogatta a törvény általános vitára alkalmasságát. Abból a szempontból közelítette meg a foglalkoztatási bizottság ezt a kérdést, hogy a mai munkaerő-piaci kihívásokhoz hogyan tud feltételeket teremteni sürgetően ez a törvényjavaslat, módosítás.

Azt gondolom, hogy elsősorban az a kitekintés szükségeltetett a mi döntésünkhöz, hogy ma a munkaerőpiacon kellő számban áll-e rendelkezésre olyan magas színvonalon képzett szakember, aki képes a dinamizálódó gazdasági kihívásoknak megfelelni. A közös választ meg tudjuk adni, hogy bizony ma a jelenlegi rendszer nem igazán rugalmas ahhoz, hogy az életen át tartó tanulás keretében alkalmazkodni tudjon a mai munkavállaló azokhoz a kihívásokhoz, amelyek pedig égetően szükségeltetnek; a másik pedig az a szakmai színvonal, amelyen a képzést megszerezheti.

Ma a szakképző iskolákban és a szakmunkásképzőkben a fiatal korosztály kétharmada tanul, és azt kell mondani, hogy nem mindenben felel meg az a kimeneti szint és az a szabályozás, ami joggal tükrözi a munkaerőpiac elvárásait. Másrészt pedig, ha mi magunk mint szolgáltatást igénybe vevők is ütköztetjük a munkásaink, szakmunkásaink szakmai felkészültségét, bizony, jó néhány elvárást meg tudunk még velük szemben fogalmazni.

Ilyen szempontból tekintettük át az előttünk lévő törvényjavaslatot, és azt gondoljuk, hogy egy tízéves hiányt pótol az, hogy a közoktatási, a felnőttoktatási törvény, illetve a kamarai törvény koherenciáját, összhangját megteremti. Másrészt fontosnak tartjuk azt, hogy az értékelés, a szintmeghatározás, a szakmai kompetenciák, a minőségbiztosítás mint követelmény, megjelenik minden területen. Ugyanakkor az ellenőrzést is egy nagyon fontos lépésnek tartjuk, hiszen hiába van szabályozás, ha annak az érvényre juttatását garantálni nem tudjuk. Emiatt fontosnak tartjuk, hogy a szakmai szervezetek, a kamarák, a foglalkoztatás oldaláról pedig azok a szervezetek, amelyeknek ez a teendője, ezt a szakmai színvonalat és az ehhez kapcsolódó összes szabályozást folyamatosan ellenőrizzék.

A foglalkoztatás szempontjából a gyakorlati képzés a másik olyan terület, aminek a feltételrendszereit mindenképpen és minél gyorsabban javítani szükséges. Fontos az, hogy ott történjen a szakmai képzés, ahol ehhez a leginkább meg tudjuk adni a feltételeket, hiszen korszerű technológiát kell hogy elsajátítson a szakember, és korszerű műszerekkel, felszereltséggel kell hogy megismerkedjen, csak így tud - egyébként nemcsak Magyarországon, hanem Európában is - munkát vállalni.

Ehhez azonban a gazdaság valamennyi szereplőjének a feladatvállalása is szükségeltetik, hiszen tudjuk, hogy forrás kell ahhoz, hogy kellőképpen felszerelt szakmai műhelyek álljanak rendelkezésre a gyakorlati oktatáshoz. A másik nagyon fontos dolog, hogy garantálni kell a fiatal számára, hogy ezen a képzésen valóban úgy tudjon részt venni, hogy elsajátíthassa a szakma szabályait, ezért a tanulókkal kötött szerződésnek és annak a betartatásának is jelentős hangsúlya és szerepe lesz a jövőben.

Fontosnak tartjuk azt, hogy felkészüljön a fiatal, és lehetőséget kapjon arra, hogy egy-egy szakmacsoporton belül - pontosan a rugalmasságot biztosítandó - a modulrendszer valóban érvényesülhessen, és erre ráépülhessen, majd kilépve a szakmunkástanuló létből egy olyan felnőttképzési rendszer, amellyel bővítheti és korszerűsítheti a tudását. Ezeket a feltételeket garantálni látszik a törvény.

Nyilvánvalóan azt szeretnénk, ha az életbe léptetés minél hamarabb megtörténhetne, tehát 2004 és 2005. Tudjuk, hogy nyilván elsősorban pénzügyi kényszer, de amennyiben lehetséges lenne hamarabb meglépni ezeket a határidőket, mi ezt sürgetőnek tartanánk. Éppen az európai uniós csatlakozás és az elmondottak alapján a törvényjavaslatot támogatjuk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu