DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! A közelmúltban Lamperth Mónika belügyminiszter asszony egy február 27-i beszédében a következőkről beszélt. A közigazgatási reform nem öncél, középpontjában az állampolgár szolgálata áll. Meghatározó tényezője a települési önkormányzat modernizációja, amelyet alá kell támasztani a feladathoz igazodó finanszírozási rendszerrel.ö Azt a levelet, ami ezt tartalmazza, a belügyminiszter asszony megküldte a 3145 polgármesternek. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ha az Orbán-kormány bármely minisztere egy beszédet megküldött volna a 3145 polgármesternek, úgy gondolom, komoly felzúdulás lett volna az ellenzék soraiban - de nem is erről akarok igazából beszélni.
Mit ígértek még a szocialisták? Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek!ö Vagy folytathatnám a belügyminiszter asszony ígéreteivel, a következőt mondta: Egyet biztosan ígérni tudok: annak a közalkalmazotti béremelést illető csomagnak, ami most az Országgyűlés asztalára kerül, minden egyes forintja az önkormányzatok számára a központi költségvetés által le lesz fedezve.ö Nem máshol hangzott el ez, mint az önkormányzati bizottsági ülésen. Ugyancsak itt hangzott el az is, hogy kétszer 50 milliárd forinthoz jutnak 2003-ban az önkormányzatok; 50 milliárd felzárkóztatásra, 50 milliárd pedig fejlesztésre jut az önkormányzatok részére.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egy sajátos Mónika-show szem- és fültanúi lehettünk az elmúlt időszakban, csillogó-villogó önkormányzati show-világ ígéretével. Ehelyett mit kaptunk? Amikor a központi költségvetés tárgyalásakor, az önkormányzati választások után láttuk a benyújtott költségvetési javaslatot, ez a kijózanodás, az igazi való világ megismerése volt.
Akkor történt ez, amikor az önkormányzatoknak leginkább a megerősödés kellene legyen a céljuk, hiszen az európai uniós csatlakozás előtti, nevezzük így, utolsó békeévről van szó, amikor úgy kell odaérkeznünk az Európai Unió kapujába, hogy megerősödött szakemberekkel és infrastruktúrával jól ellátott önkormányzatok lépjenek majd be az Európai Unióba. De ezek az ígéretek sehol nem teljesültek, talán egy szempontból: a kormánytagok - Több pénzt az embereknek!ö - mintegy 100 százalékos illetményemelésével.
A költségvetés tárgyalásához még egy mondat erejéig visszatérve, a bajt látván, kormánypárti képviselők és a pénzügyminiszter úr is újabb javaslattal álltak elő: egy úgynevezett 3 milliárdos nyitott kasszával, amely, mint tudjuk, az előzetes igények szerint is már 5,2 milliárdos, mintegy 180 önkormányzati igényt tartalmazó kasszává változott, és még a végleges igények nagyságát nem is tudjuk. Ezért is tiltakoztak aztán a polgármesterek a miniszterelnök európai uniós happeningjén, hogy talán nem erről kellene beszélni, hanem arról, hogy milyen helyzetben vannak az önkormányzatok. Most is több százan tiltakoznak az ellen, hogy annak ellenére, hogy van ez a nyitott kassza, mit tartalmaz. A normatív térítésidíj-kedvezményekre jogosult gyermekek utáni hozzájárulást beszámítják, a kötött felhasználású normatívát beszámítják, az iparűzési adót kétszeresen számolják el, és a szociális feladatokra és a lakáshoz jutási feladatokra jutó támogatást is beszámolják az úgynevezett bérhikibe. Ez azt jelenti, hogy ez az útmutató, amely törvényrontó szabály egyébként a pénzügyminiszter által benyújtottan, az önkormányzatokat olyan helyzetbe hozza, hogy gyakorlatilag nagyon-nagyon kevesen tudnak bekerülni ebbe a rendszerbe, és ezzel növelik a mintegy ezer önhikis - önhibájukon kívül hátrányos helyzetű - önkormányzat számát.
A közalkalmazotti béremelés le nem fedezett hányada nehéz helyzetbe hozza nemcsak az önkormányzatokat, hiszen nem fejlesztenek, nem tudnak előbbre lépni, hanem a területükön élő választópolgárok is már a saját bőrükön érzik az iskolabezárásokat, az intézményi alkalmazottak elbocsátását. Azokba az iskolákba, amelyek bezárásra kerülnek, a mi gyerekeink járnak; azokat a szolgáltatásokat, amelyek leépülnek, a mi szüleink, nagyszüleink szeretnék igénybe venni.
(Dr. Füle Istvánt a jegyzői székben Nagy Nóra váltja fel.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi megpróbáltunk mindent; módosító javaslatokat nyújtottunk be a költségvetéshez, újabb törvénymódosító javaslatot nyújtottunk be Bóka Istvánnal a normatív emelések támogatására (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és itt van a kezemben az újabb emelés, egy újabb törvényjavaslat, amely azt szolgálná - 23 polgármester képviselőtársammal együtt nyújtottuk be -, hogy ezt a szabályt megváltoztassuk, amit a pénzügyminiszter úr beterjesztett. Amennyiben ezt ismét lesöprik az asztalról, kérem tisztelettel, a felelősség ettől kezdve az önöké, hogy hova jutnak az önkormányzatok. Kérem, vegyék figyelembe, támogassák ezt a törvényjavaslatot!
Köszönöm a figyelmüket. Köszönöm, elnök asszony. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés