GÚR NÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Köszönöm a szót, és ott folytatnám, ahol Lezsák úr abbahagyta a mondandóját. Valójában ott, ami arról szól, hogy a '93. évi szakképzéssel kapcsolatos törvénymódosítási javaslat nem másról szól, mint a munka világában majd megjelenő munkát vállaló fiataloknak a rendelkezésre állásáról. Ilyeténképpen tehát elengedhetetlenül fontos az, hogy ezeket a kérdésköröket, amelyek a törvénymódosítási javaslatban megfogalmazódnak, ne megkerüljük, hanem adott esetben szükség szerint kiegészítsük.

Fontos számomra az az alapelv, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács megtárgyalta, megvitatta, egyetértéséről, támogatásáról biztosította a törvényjavaslatot. Úgy gondolom, hogy ez alapjaiban a viszonyulás mikéntjét megadja, és annak a fajta útnak a bejárását is biztosítja a számunkra, ami gyakorlatilag az előbbi peremfeltételek közötti mozgást meghatározza.

A gazdaság és a szakképző intézmények közötti szoros kapcsolat meggyőződésem szerint elengedhetetlen. Az elmúlt évek nagyon sok reprezentatív mintavizsgálata támasztotta alá azt, hogy a szakképzés nem minden tekintetben felel meg a gazdaság elvárásainak. Ez a kapcsolat és ennek a kapcsolatnak az erősödése tehát mindenképpen azt a folyamatot szolgálja, hogy a munkaerő-piaci igények szemszögéből nézve olyan kibocsátások történjenek a szakképzés rendszeréből, ami mindegyikünk számára a legnagyobb elégedettséget és a legnagyobb hozamtermelést alapozza meg.

Ilyeténképpen megint csak azt mondhatom, hogy nem kérdőjeles számomra az, hogy a gazdaság szerepvállalóinak mértékadó a helye, mértékadó a teendője a szakképzés vonatkozásában; főleg akkor, hogyha új gazdasági, társadalmi igények jelennek meg, és ezeknek az igényeknek a közvetítését át kell vinni, meg kell tenni a szakképző intézmények felé.

Azt gondolom, hogy a közoktatási, a felsőoktatási, a felnőttképzési, a kamarai, a szakképzési törvény koherenciája teremthető meg ennek a törvénymódosítási javaslatnak az elfogadásán keresztül, és olyan rendszerbiztosítás alakítható ki, ahol egy egzakt, egyértelmű értékelési, mérési mechanizmus alakulhat ki, ahol a minőségbiztosításnak, ennek a vizsgálatának helye van, szerepe van, és visszahat a szakképzés mikéntjére, ahol mindez az ellenőrzéssel párosulás a rugalmasságot és a plasztikusságot is megalapozza; tehát azt, hogy könnyebben és a munkaerőpiac igényeihez kellő időben tudjon mozdulni a szakképzéssel foglalkozó intézmények sokasága.

Mindezek mellett, amit Lezsák úr is említett, hasonlóképpen fontosnak ítélem azt, hogy az EU normáihoz való igazodás megtörténjen, már csak azért is, hiszen a magyarországi Országos képzési jegyzékben szereplő szakmaszámok sokasága viszonylag nehéz párosítási feltételrendszert szab a számunkra, és a szakmai és a vizsgakövetelmények tekintetében is egyértelműséget kell teremteni, olyat, ami nem teszi kérdőjelessé ennek a megvalósulását.

A gyakorlati képzés fontossága, azt gondolom, egyikünk előtt sem kérdéses. Azt gondolom, megint csak vissza kell térni arra, hogy a gyakorlati képzésnek a munkaerőpiac orientáltsága, a munkaerő-piaci igényekhez való megfelelése elengedhetetlen. Nem véletlenszerű, hogy megint csak a gazdaság szerepvállalóira hivatkozom, akár a gazdaság érdek-képviseleti szerveire, akár a közjogi testületeire, akiknek helye van e folyamatok ellenőrzésében, befolyásolásában.

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Azért tartom fontosnak és szükségszerűnek ezt megemlíteni, mert Kuzma úr vezérszónoki felszólalásából azt éreztem ki, mintha megkérdőjelezné ezeknek a szerepvállalóknak az ellenőrzési felületen való megjelenését. Szeretném konkrét példákkal alátámasztani azt, hogy a kamarák, a gazdaság érdek-képviseleti szervei, a szakképzéssel foglalkozó oktatási intézmények tanárai, szaktanárai és egyéb más civil szervezetek képviselői sok esetben együttesen végzik azokat a vizsgálatokat, amelyek a gyakorlati képzőhelyeknek, a tanulószerződések mikéntjének a vizsgálatával párosulnak. Bizony vannak konzekvenciái is. Én személy szerint ismerek néhány ilyen konzekvenciát, ahol éppen a gazdaság szerepvállalóinak a képviselői indítványozták azt, hogy az úgymond saját tagsági körükbe tartozó vállalkozások szerepvállalói szoruljanak ki a gyakorlati képzés és a tanulószerződés keretei közül, mert nem tettek tisztes módon eleget azon törvényi kötelezettségeiknek, amelyek tekintetében meg kellett volna felelniük.

Ilyeténképpen azt gondolom, hogy nem kérdéses az ő szerepvállalásuk, sőt sokkal inkább szükségszerű. Sokkal inkább szükségszerű, hiszen ezen keresztül is egyfajta olyan mércét, elvárásrendszert tudnak foganatosítani, ami a gazdaság tisztulásával, folyamatos erősödésével párosulhat. A tanulószerződés intézménye nem kötelem, nem is szabad, hogy kötelem legyen, de mindenképpen olyan, amely az elkövetkezendő időszakban meggyőződésem szerint erősödő jellemvonásokkal kell hogy felruházkodjék. Ilyen értelemben azt gondolom, hogy ennek az ösztönzésrendszerét kell megtalálni.

Nem járunk rossz úton, hiszen ma a tanulószerződések keretei között a minimálbér 30 százaléka az a juttatás, az a járandóság, amely megilleti az ebben részt vevőket. Nem járunk rossz úton már csak azért sem, mert 2000-ben néhány száz fővel a 8 ezer főt haladta meg a tanulószerződésben részt vevők száma, 2001-ben 10 100 főt, majd most 2002-ben 12 ezer főt. Ebből a folyamat érzékelhető, a tendencia látható.

A másik oldalról azért sem járunk rossz utat, hiszen itt közös és kölcsönös érdekek kielégüléséről van szó, a szülők, a tanulószerződésben részt vevő tanulók és a munkaadók érdekeit is szolgálja ez az intézményrendszer. Szolgálja, hiszen a munkaadók számára lehetőséget ad arra, hogy a későbbiekben már általa is megmért, általa is jónak minősített munkavállalókkal kössön jogviszonyt. Szolgálja az érintettekét is, hiszen közben anyagi forrásokhoz jut hozzá.

Azt gondolom tehát, hogy ezt a fajta szövetséget a munkaadók és az érintett tanulók, szülők között érdemes az állam szintjéről is erősíteni. Érdemes ehhez olyanfajta társakat találni, szövetségeseket lelni, amelyek a gazdaság szerepvállalóiként testesülnek meg. Ilyenek a kamarák, ilyenek a gazdasági érdek-képviseleti szervezetek.

Befejező gondolatokként, ha nem mást, csak azt nézem, hogy ez a törvénymódosítási javaslat a strukturális átalakítás tekintetében milyen irányban megy, akkor azt mondom, hogy ez az irány jó, hiszen a szakmai jegyzék, a vizsgakövetelmények összhangja, annak az átrendeződése és az átláthatóság megteremtése megalapozódik, és a mai 12 minisztériumi érintettségi körből gyakorlatilag olyan irányba viszi a folyamatok alakulását, ami a későbbiekben kézben tartott, az átláthatóság megalapozottságát teremtheti meg.

A tekintetben pedig, hogy mit favorizáljunk, favorizáljunk-e egyáltalán bármit, az iskolai rendszerű gyakorlati képzések vagy éppen a gazdaság keretei közötti gyakorlati helyeken való képzések erősítését, azt gondolom, hogy azt a folyamatot, ami az elmúlt 10-12 esztendőben kialakult, nem felborítani kell, azt a folyamatot a vonatkozásban kell erősíteni, hogy a gazdaság irányába próbáljuk a gyakorlati képzést elvinni, ha erre mód és lehetőség van.

(11.10)

Ha a gazdaság intenzifikálódik, ha olyan növekedési pályát fut be, ami ennek a lehetőségét megadja, akkor mindenképpen célszerű ekképpen az átrendeződése; nem azért, mert az iskolák erre nem felelnek meg, hanem azért, mert a szakképzésnek az életszagúságát e tekintetben is célszerű és szükségszerű megteremteni.

Elnök úr, képviselőtársaim, köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu