KÁRPÁTI ZSUZSA, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az egészségügyi bizottság 2003. március 26-án megtárgyalta a T/2701. számú törvényjavaslatot.
A bizottság a szakképzésről szóló törvényjavaslat módosítását általános vitára alkalmasnak tartotta, a bizottsági vitában azonban az egészségügyi képzés rendszerével összefüggésben lényeges felvetések hangzottak el. A felvetések fő eleme, hogy az egészségügyi szakdolgozók és az egészségügyi és szociális ágazat képzési rendszerére is választ adó módosítása szükséges a szakképzési törvénynek.
A törvénymódosítás alapvető céljával, hogy a közoktatás, felsőoktatás és a felnőttképzés közötti összhang megteremtését segítse elő a törvényjavaslat, a bizottság egyetértett. A törvényben megjelenő új elemek közül a gyakorlati képzés, a tanulói szerződés intézménye és a gazdasági kamara kompetenciája váltott ki a tárca képviselőjével egy kisebb vitát. Az egészségügyi és szociális ágazat gyakorlati képzésének szabályozott és finanszírozható feltételeit a bizottság abban látta biztosítani, hogy az anyagi jogszabályban, nevezetesen a szakképzésről szóló törvényben kerüljön definiálásra gyakorlati képző helyként például a kórházi demonstrációs terem. Az egészségügy viszonylagos alulfinanszírozása miatt ugyanis nem megoldott a gyakorlati képzés és az elméleti képzés összhangja. Ezt Németországban, ahol megteremtették, egyébként duális szakképzési rendszernek hívják, csak megjegyzésként mondom.
Az egészségügyi és szociális ágazatban e területen módosító indítványokkal szükséges az összhangot a törvényjavaslatban megteremteni. A gyakorlati képzésben részt vevő egészségügyi intézményeket, elsősorban kórházakat, járóbeteg-szakrendelőket olyan ösztönző forrásokkal kell ellátni, amelyek biztosítani tudják a törvénymódosításban is megjelenő európai színvonalú képzettség kialakulását.
A tanulószerződés egészségügyi és szociális ágazatban történő alkalmazását jelen formájában aggályosnak tartotta a bizottság, mert az egészségügyben és a szociális szektorban megindult gazdasági folyamatokat a jogszabály figyelmen kívül hagyja, hiszen a kórházakat, járóbeteg-szakrendelőket olyan gazdálkodó szervnek tekinti, amely költségvetési szerv, ergo nem kell, nem kötelező tanulói szerződést kötni.
Örömmel nyugtázta ugyanakkor a bizottság, hogy a szakképzésért felelős miniszterek kompetenciaköre nőtt saját ágazati szakképesítéseik meghatározásának a vonatkozásában. Üdvözölte a bizottság, hogy a szakképzési törvény a felsőfokú oktatási intézményben megszerzett ismereteket is értékként kezeli, és lehetőséget ad az ott megszerzett tudás beszámítására. A bizottság jelezte, hogy módosító indítványokkal készül javítani a szakképzési törvényjavaslatot, hogy az egészségügyi és szociális ágazatra is megfelelő módon alkalmazható legyen az általános anyagi jogszabály.
A bizottság 10 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot általános vitára ajánlja a parlamentnek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés