KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt ellenzéki Képviselők! Közismert történelmi tény, hogy az 1948. évi kommunista hatalomátvétel Magyarország számára nemcsak a politikai totalitarizmust, hanem a piacgazdasági viszonyok megszüntetését is jelentette.

Kevésbé ismert és publikált, de ugyancsak történelmi tény, hogy az 1988-ban kezdődő átalakulás forgatókönyvírói a folyamat kézbentartását elsődlegesen gazdasági eszközökkel biztosították. Gondoljunk csak a pártbizottsági szinten levezényelt privatizációs törvényekre, társasági törvényre, átalakulási törvényre.

A demokratikus államrend intézményei még papíron sem léteztek, de a helyzeti előnyben lévő állampárt már gyártotta a tulajdontörvényeket. Elmondhatjuk, amint 1948-ban a tulajdontörvények bevezetésével épült ki a totális állam, úgy 1988-ban ugyancsak tulajdontörvényekkel lett meghiúsítva annak leváltása. Egy modell értékű, választókörzetembeli egyedi példán legyen szabad bizonyítanom az elmondottak máig érvényben lévő igazságát, illetve igazságtalanságát.

Egy évszázadok óta a saját földjének műveléséből élő család 1988-ban folytatni kívánta a negyven évig kényszerszüneteltetett családi hagyományt. Mivel nem a Mégegyenlőbbek közé tartozó családról van szó, minden erőfeszítésük és tulajdoni jogigényük ellenére csak kis területeket sikerült visszakapniuk. A terület kicsinységéből adódó versenyhátrányukat szorgalommal és intenzív kertészetikultúra-termesztéssel igyekeztek kiegyenlíteni. De sajnos, ahogyan a privatizációban hátrányba kerültek a Mégegyenlőbbekkel szemben, ugyanez történik velük mostanában a pályázatok, támogatások igénylése esetén is. Míg a nagyok árbevételének stabil, kiszámítható hányadát képezik az állami támogatások, addig számukra minden támogatásigénylés egy Canossa-járást jelent.

Az idei évben a kertészeti termelésükhöz nélkülözhetetlen öntözőberendezést kívánták megvásárolni a géptámogatás keretén belül. Az elutasítás természetesen most nem az osztályra való hivatkozással történt, mint ahogyan 1988-at megelőzően ez dívott, de az egyenlőtlen támogatási feltételrendszer által ugyanazon végeredmény született. Mivel az öntözőberendezés támogatása vízhasználati engedély bemutatásához van kötve, ezért az elutasítás a vízkivételi jog megtagadásán keresztül történik. A vízügyi igazgatóságok vízhasználati jogot nem adnak, jóllehet csupán évi 1500 köbméter - egy nagyobb családi háztartásnak megfelelő - vízmennyiségről lenne szó. Az elutasítás hivatkozási alapja a vízkészlet teljes lekötöttsége.

Tetszenek érteni? A pártbizottsági privatizátorok nemcsak a földterületet, de az ország egyéb javait is egy életre felosztották maguk között. Nem kvótarendszert vezet be a vízügyi igazgatóság, nem arányos visszaosztást végez, nem a nagyfelhasználókat készteti tározós vízhasználatra, beruházásra, inkább a kicsiket utasítja el, a kicsiktől veszi el a termeléshez és az élethez való jogot. Talán nem kell külön argumentálnom, hogy a víz ma már nem csupán a Közel-Keleten létkérdés. Nagyon jól kitalálták ezt 1948-ban és 1988-ban! Akiktől a termelői tulajdonhoz való jogot elvonták, azokat ezáltal az élethez való egyéb alapvető joguktól is megfosztották.

Ez a nem a Mégegyenlőbbek közé tartozókat sújtó sors teljesedett be egy választókörzetembeli családon, akiknek sorsa már 1948-ban és 1988-ban megpecsételődött. Orwell - akinek születési centenáriumát most ünnepeljük - csupán négy évet tévedett. Alapművének címét ma bizonyára 1988-ra változtatná.

Igen, az 1988-as fordulat kétes hírneve vetekszik az 1948-as fordulat tragédiájával. Valóban, az 1948-ban gumicsizmára vetkőztetett magyar nép ugyanazon tulajdonfosztott, ugyanazon gumicsizmás tulajdoni állapotában lépi át az Európai Unió küszöbét, mint amilyenné az elmúlt negyven évben kifosztói tették. Ezzel szemben a Kifosztók, az orwelli Mégegyenlőbbek már az Unió megalakulása előtt is EU-színvonalon éltek és élnek, egészen 1948-tól mindhalálig. Köszönöm figyelmüket.

Forrás: parlament.hu