BIRKÁS TIVADAR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Ezek szerint a minisztérium nem igazán informálódott, hogy Győrben mi a helyzet, hiszen ha informálódott volna, akkor nem országos adatokat mondott volna, hanem győri adatokat, igaz, azok az iskolabezárásokat nem indokolják.
Győr városában a 0-3 éves korosztályú gyermekek száma 2002-ben 240-nel volt több, mint 1998-ban, és mégis az előző négy évben nem kellett iskolákat bezárni. Nem véletlen, hogy a kérdésem is az volt, hogy a minisztériumnak is az-e a tapasztalata, hogy a demográfiai hullám a középiskolai korosztálynál jelentkezik először. Hiszen a mai napig nem tudta a városvezetés azt megmagyarázni, hogy miért középiskolákat - ha már gyermeklétszámfogyásra hivatkozunk - zárnak be.
Azt már csak én teszem hozzá, hogy az ingatlaneladásokból remélni kívánt egymilliárd forint kísértetiesen hasonlít arra az összegre, ami - szintén egymilliárd forint - azért jelentkezett hiányként Győr város költségvetésében, mert a Medgyessy-kormány nem állta az önkormányzatoknak adott ígéretét.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés