DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Ez a felismerés egyébként helyes, hiszen a Pénzügyminisztérium a mostani munkamegosztás szerint fontos szerepet visz az önkormányzati költségvetés előkészítésében, illetve a szabályozórendszerben. De azt kérem a képviselő úrtól, hogy ne prejudikáljon, nekem ahhoz, hogy el tudjam dönteni bármilyen indítványról, így erről is, hogy érdemes-e vele érdemben foglalkozni vagy sem, meg kell nézni, hogy milyen lábat találtak neki, minek a rovására. Biztos vagyok benne, hogy ezt is körültekintően megvizsgálta a Fidesz. Az előző négy évben, amikor a gazdasági növekedés lehetővé tette volna, hogy az önkormányzati szférában tisztességes finanszírozás legyen, hihetetlen kivonásra került sor, nem tette meg akkor egyszer sem a fideszes polgármesterek közössége. (Dr. Kovács Zoltán: Másként beszélt, miniszter asszony!) Azt gondolom, talán érdemes lett volna akkor is ezt megtenni.
Ami a bérhikit illeti: 181 önkormányzat nyújtott be pályázatot, 2,6 milliárd forint összkeretben előlegként. Ez azt jelenti, ha jól számoltak az önkormányzatok, akkor 5,2 milliárd forinttal kell az egyes önkormányzatokat megsegíteni annak érdekében, hogy egyes önkormányzatoknál, ahol hiányos volt ez a fedezet, a szükséges kiegészítést megkapják. A többi önkormányzatnál - a költségvetési törvénynek megfelelően - a közalkalmazotti béremelés fedezete rendelkezésre áll. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem gondolhatják komolyan!)
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés