DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Bizonyára emlékeznek tisztelt képviselőtársaim arra, hogy 2000-ben és 2001-ben a beregi események, illetve a tiszai árvíz okozta hátrányos helyzet miatt a magyar állami költségvetésnek 32 milliárd forintjába került a Bereg újjáépítése, az ott kialakult helyzetet ugyanis mindenképpen orvosolni kellett.

Az önálló képviselői indítványom sürgősséggel történő napirendre tűzése mellett két indokot szeretnék felhozni. Az egyik, hogy abban az esetben, ha Magyarországon létezne egy biztosítási alapon működő úgynevezett katasztrófaalap, ennek a 32 milliárdnak jelentős mértéke megtakarítható lett volna, és a költségvetés más célra használhatta volna fel. A másik indok pedig: a napokban talán a képviselőtársaim olvashatták, illetve láthatták a médiában, hogy a költségvetésnek mintegy 500 millió forintjába kerülne a másodlagos károk kifizetése mintegy ezer károsult tekintetében. Ezeket a károkat más nem vállalhatja fel, más nem viseli, a biztosítók az általános vagyonbiztosításon felül katasztrófahelyzetekre biztosítást nem kötnek. Ezért is nyújtottam be az önálló képviselői indítványomat a magyar nemzeti katasztrófaalap felállítására vonatkozóan.

A költségvetési bizottság támogatta az indítványt. Kérem a képviselőtársaimat, különösen a Kelet-Magyarországon és a hátrányos helyzetű régiókban élő képviselőtársaimat, hogy támogassák az indítványomat.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu