ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik mai ülésünk napirendjének megállapítása.

A házbizottságnak az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre tett javaslatát a hét végi futárpostában valamennyien kézhez kapták. A benyújtott önálló indítványokat a javaslat függeléke tartalmazza. Az emberi jogi bizottság jelezte, hogy új változatban kívánja benyújtani a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslatát, ezért a H/3561. számú előterjesztését visszavonta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem érkezett meg minden személyi javaslat az állam által nagy összegű költségvetési támogatásban részesített pénzintézetek konszolidációját vizsgáló bizottság tisztségviselőinek és tagjainak a megválasztásához, így erre a két napirendi pontra most nem teszek javaslatot.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy a jelzett módosításokkal együtt elfogadja-e a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! 13 óra 50 perc van, most áttérünk az interpellációk, az azonnali kérdések, továbbá a kérdések tárgyalására.

Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Répássy Róbert, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be az igazságügy-miniszterhez: “Mégiscsak amnesztia?ö címmel.

Képviselő úr, öné a szó.

Forrás: parlament.hu